Megáll az ész Anne Hathaway vadonatúj fotósorozatától: melltartó nélkül pózolt a kamerának a 42 éves színésznő

Az Oscar-díjas színésznő valóságos dívaként tündököl a világhírű divatmagazin, a Vogue címlapján. A 42 esztendős Hathaway még mindig lazán maga mögé utasítja huszonéves nőtársait.
Önerőből jutott fel Hollywood csúcsára
Rég elmúltak már azok az idők, amikor Anne Hathaway-t a Neveletlen hercegnő című vígjáték címszerepével azonosították. A most 42 esztendős színésznő persze nem egy szempillantás alatt szerezte meg a kiugró tehetségeknek járó elismerést és megbecsülést: ugyanúgy végigjárta a szamárlétra összes fokát, ahogy valamennyi kortársa. A Neveletlen hercegnőt még 2001-ben mutatták be a mozik, és bár Hathaway kezdeti sikereit ez a produkció alapozta meg, a színésznő később a nagyobb művészi kihívást jelentő drámák (Túl a barátságon, 2006; Rachel esküvője, 2008) és a szatirikusabb hangvételű komédiák (Az ördög Pradát visel, 2006) felé fordult, majd a 2010-es években Christopher Nolan-filmekkel (A sötét lovag: Felemelkedés, 2012; Csillagok között, 2014) növelte ázsióját.
Hathaway csakis saját éberségének, szorgalmának és tudatosságának köszönheti, hogy képes volt komoly, sokrétű színésznőként újradefiniálni önmagát. A Nyomorultak (2012) című musicalben nyújtott alakításáért 2013-ban még az Oscar-díjat is bezsebelte, de ezt követően sem szállt a fejébe a dicsőség.
Bár az utóbbi egy-két évben nem szerepelt művészileg vagy pénzügyileg nagy hozamú produkcióban, jövőre visszatér a hangos sikerek világba, méghozzá a már említett Christopher Nolan grandiózus Odüsszeia-feldolgozásának egyik fontos szerepében. A látványos és nagyszabású kalandfilmben Hathaway Charlize Theronnal, Matt Damonnal, Robert Pattinsonnal, Tom Hollanddel, Zendayával, Jon Bernthallal, Elliot Page-dzsel és Lupita Nyong'o-val osztozik majd a vásznon, vagyis hosszú idő után ismét egy pompás színészválogatott tagjaként fog sziporkázni.
De ne szaladjunk ennyire előre! A világsztár nemrég a Vogue címlapján adott ízelítőt még mindig páratlan kisugárzásából, sőt a neves divatmagazin egy különösen merész, ugyanakkor ellenállhatatlanul dögös fotósorozatot is készített a hírességgel.
Lapozz, a képeket a galériában veheted szemügyre!

































