Sztárok

Még le sem csengett András herceg szexbotránya, máris újabb bűncselekménnyel vádolják

Lánya esküvőjét használta alibinek

A vád szerint András herceg 2019-ben kapott 750 000 fontot (átszámolva közel 328 millió forintnak megfelelő összeg) egy török milliomosnőtől, melynek háttere igen szövevényes – írta meg a hirado.hu a Daily Mail nyomán. A most napvilágot látott friss jogi dokumentumokban az ügyet nyilvánvaló pénzmosásnak állítják be. A felperes a 77 éves török milliomosnő, Nebahat Isbilen, akitől egy bizonyos Selman Turk üzletember csalt ki milliókat, ezért perli most a legfelsőbb bíróságon. A nő azt állítja, hogy több mint 40 millió fontja veszett el.

András herceg úgy kerül a képbe, hogy Isbilen szerint 1,1 millió font a pénzéből András hercegnél kötött ki. Nehabat Isbilen asszony egy török parlamenti képviselő felesége, akit politikai okokból bebörtönöztek hazájában, emiatt Londonba menekült, ám ehhez útlevélre volt szüksége, melyért 750 ezer fontot ki is fizetett András hercegnek Turk nyomására. Az összeget a herceg lányának, Beatrixnak szánt nászajándékként állították be, aki Edoardo Mapelli Mozzinak fogadott örök hűséget 2020 júliusában.

András yorki herceg és családja akkor került gyanúba, amikor egy bizonyos Alphabet nevű cég neve is felmerült, mivel a Yorkoknak fizetett összegeknél ez a cég az utaló fél. A bírósági dokumentumok szerint az Alphabet egy titkos cég, amelyet Turk használt a titkos utalásokhoz. Az elmúlt években nem csak András hercegnek, de ex-feleségének, Sarah yorki hercegnének is milliókat utaltak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A BBC mindeközben úgy tudja, hogy York hercege visszautalta a 750 000 fontot Isbilennek, és hogy Turk visszautasította az ellene felhozott vádakat.

A királynő szavával egyszerűen nem lehet szembe menni, amit mi sem bizonyít jobban, mint ez a múltbeli történés, amire Erzsébet minden bizonnyal nem túl büszke.

Leadfotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Kaya Scodelario a Stylist magazinnak adott friss interjújában elárulta, hogy a 2022-es, mérföldkőnek számító 30. születésnapja óta teljesen másként látja önmagát és az életét.
Utazás
Az Expedia friss rangsora alapján egy igazi rejtett atlanti-óceáni gyöngyszem lett Európa legalulértékeltebb, mégis legvarázslatosabb szigete.
Sztárok
Vilmos herceg szerelmi élete jóval Katalin hercegné felbukkanása előtt is tartogatott komoly érzelmeket.
Lifestyle
Egy többmilliós, elfeledett megtakarítás került elő, ám a kapzsi anyós azonnal lecsapott rá. A meny azonban nem hagyta annyiban a dolgot.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, minden napszemüveg ugyanazt nyújtja, pedig egy apró részlet óriási különbséget jelenthet. A jó hír, hogy néhány egyszerű trükkel otthon is könnyedén ellenőrizheted, valóban azt...
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.