28 éves koráig nem ismerte az édesapját Alföldi Róbert, ez volt az oka

Ma 50 éves a színész-rendező.
Alföldi Róbert 50 éves lett
1967. november 22-én, vagyis éppen ma 50 éve, Kalocsán látta meg a napvilágot a Jászai Mari-díjas színész-rendező, Alföldi Róbert. 2008 és 2013 között ő volt a Nemzeti Színház igazgatója. Gyermekkorát Dunapatajon és Ordason töltötte, édesanyja nevelte Szabolcs nevű öccsével és Ibolya nevű húgával együtt. Házasságon kívüli gyermek volt, édesapjával, a családos Alföldi Alberttel csak 28 éves korában találkozhatott. Akkor ismerte meg féltestvéreit, Albertet, Angélát és Alizt.
"A nagyanyám állt hozzám a legközelebb, mivel anyámnak durván dolgoznia kellett, hogy leányanyaként el tudja tartani a családot, és fel tudjon nevelni két gyermeket. 28 évesen találkoztam először az édesapámmal: bizonyos helyzetekben rossz volt, hogy nem volt apám, és amikor megismertem, rádöbbentem, milyen hülyeség volt ennyi éven keresztül nem beszélni vele, mert tök jó fej" - mondta megismerkedésükről korábban a Best magazinnak Alföldi.
Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!
Semmi nem állta az útját
A szentesi Horváth Mihály Gimnázium elvégzése után elsőre felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskola színész szakára, ahol tanulmányait egy év kötelező sorkatonai szolgálat letöltése után, 1987-ben kezdte meg. 1991-ben még főiskolásként játszotta el a Bűn és bűnhődés főszereplőjét Raszkolnyikovot a veszprémi Petőfi Színházban, ezzel pedig komoly feltűnést keltett. 1992-ben a Vígszínház szerződtette, ezután komolyabbnál komolyabb főszerepeket bíztak rá. 1995-ben kezdett rendezni, ezzel újabb nagy sikereket ért el. 2000-ben kilépett a Vígszínház kötelékéből, szabadúszó lett.
Bevallottan a saját neméhez vonzódik
Alföldi Róbert négy évvel ezelőtt úgy döntött, kiáll a nyilvánosság elé és vállalja, a saját neméhez vonzódik. Azóta is többször elmondta, nem óhajt a magánéletével szerepelni az újságok címlapján, de ha úgy érzi, ki kell állnia a melegek mellett, akkor megteszi.
"Nem vagyok büszke rá, nem szégyellem, ez számomra természetes állapot. (...) Sokáig nem beszéltünk róla, de most már nálunk ez tök oké. Hogy mennyi ideig tartott? Mikortól lett oké? Nem tudom. Teljesen normális ügy, hogy ha egy gyerek odaáll a szülők elé azzal, hogy az azonos neműeket szereti, akkor a család sokkot kap. Ez normális. Képmutatás lenne elvárni, hogy ne így legyen. Az első sokk után beszélgetni kell. Nálunk az öcsém beszélgetett, és mondom, ez nálunk már oké" - árulta el akkor a titkát.
"A homoszexualitás ténye sokkolja a családtagokat, de ez természetes. " - mondta Csáki Judittal közös könyve, a Magánügy bemutatóján néhány éve.
Charles Baudelaire - Alföldi Róbert - Egy Dög
Nagyon őszintén beszélt a színésznő.


























