Tisztázta: Ezért szakított párjával a várandós magyar színésznő

Nem hallgat tovább.
Agócs Judit vetett véget a kapcsolatnak
A most 43 éves, Kisfaludy-díjas színésznő, Agócs Judit azért került a címlapokra az utóbbi időben, mert tíz hónapos kisfiának ugyanaz az apukája, mint Szulák Andrea kislányának. Judit fél évvel azután ismerte meg Andrea volt párját, hogy ők szakítottak. A győri színésznő most a Lokálnak mesélt arról, miért nem működött végül az ő kapcsolatuk sem, illetve arról, milyen egyedülálló anyaként nevelni a kis Artúrt, aki kollégájáról Kálid Artúrról kapta nevét.
"Nem mondom, hogy könnyű egyedül nevelni egy gyereket, nekem szerencsém volt úgy felnőni, hogy a szüleim a mai napig együtt vannak. De vannak döntések, amelyeket meg kell hozni. Nem igaz, amit írtak a lapok, hogy engem hagytak el. Öthetes terhesen én döntöttem úgy, hogy nem akarom tovább, mert nem működött a kapcsolat. A jóisten úgy akarta, hogy ez a kisbaba megszülessen, és egy csoda, hogy megadatik, hogy én lehetek az anyukája. Már nagyon régen akartam gyereket, csak nem jó kapcsolatokba futottam bele, ez most is így alakult, de az én döntésem volt, ami történt" - árulta el a lapnak az igazságot Agócs Judit.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!
Fotó: namespedia.com
Kálid Artúr nagyon meghatódott
Agócs Judit azt sem titkolta, a terhessége alatt 32 kilót hízott, ennek azonban mostanra már nyoma sincs. Azt mondja azért olvadnak róla a kilók, mert kisfia annyira mozgékony, hogy nehéz vele tartani a tempót. Ezután azt a kedves történetet is elmesélte, miért éppen kollégájáról, Kálid Artúrról nevezte el tündéri gyermekét.
"Amikor terhes voltam és gondolkodtam a neveken, pont itt voltam a filmgyárban és jött velem szembe Kálid Artúr. Azon gondolkoztam, hogy mennyire szeretem a kollégám és abban a pillanatban mozdult meg először a kisfiam. Tudtam, hogy megvan a név. Amikor elmondtam ezt Kálid Artúrnak, annyira aranyos volt, könny szökött a szemébe. És hogy milyen a kisfiam? A világ legédesebb gyereke, de szerintem minden édesanya ezt mondja a sajátjáról…" - mondta a büszke anyuka.
A férfi mindenáron le akarta nyűgözni Rékát.


























