Nyílt titok volt, hogy a saját neméhez vonzódik: falta a fiatalabb lányokat az ünnepelt színésznő

Hollywood aranykorában ha egy színészt vagy színésznőt a saját neme érdekelte, jóformán az egész magánéletét titokban kellett tartania – pontosan ez történt Agnes Mooreheaddel is, aki sosem vállalhatta fel igazán önmagát a nyilvánosság előtt.

Romantikus viszonyait féltve őrizte

Agnes Moorehead a massachusettsi Clinton városában, 1900 decemberében látta meg a napvilágot, majd a család később St. Louisba költözött, ahol hamar felszínre tört a tehetsége, hamarosan pedig a városi színház tagja lett. Fiatal felnőttként a Wisconsin–Madison Egyetemen folytatta tanulmányait, közben tanított és nyári színházakban dolgozott, végül 1929-ben diplomázott a híres New York-i American Academy of Dramatic Arts-ban. Már ekkor tudta, hogy nem tartozik a klasszikus szépségek közé, s bár ezt sajnálatos módon a filmvilág is éreztette vele, ő nem hagyta magát: Broadway-szerepeken keresztül jutott el Orson Welleshez, akivel a Julius Caesar színpadi változatán dolgozott. A gazdasági világválság idején rádiós munkák felé fordult, ahol megjelenése nem számított – csak a benne rejlő talentum. Karrierje a negyvenes években szárnyalt fel igazán: szerepet kapott a Citizen Kane-ben, három Oscar-jelölést is bezsebelt (The Magnificent Ambersons, Mrs. Parkington, Johnny Belinda), ennek köszönhetően pedig egyre szélesebb körben vált ismertté. Mégis, egy egész generációnak elsősorban a Bűbájos boszorkák varázslatos Endorájaként él az emlékezetében – a harsány, fanyar humorú anyós alakjában, aki minden jelenetet elvarázsolt. Ezt egykori kollégája, Dick Sargent kissé szomorúan is kommentált: „Szomorú, sőt megalázó, hogy egy olyan színésznőt, akit a mozivászon egyik legjobb karakteralakítójaként tartottak számon, ma már szinte csak egy tévés boszorkányként emlegetnek”. Sőt, Moorehead maga sem örült annak, hogy ez a szerep árnyékot vetett sokoldalú színházi és filmes munkásságára, ám elismerte, hogy a sorozat hírnevet, anyagi biztonságot és kreatív szabadságot hozott számára. Ám a hollywoodi díszletek mögött egy sokkal összetettebb, mélyebb és rejtélyesebb női sors bontakozik ki. Agnes két házasságon is túl volt 1930 és 1958 között, ám a színházi berkekben sokan tudni vélték, hogy életét titkos szerelmek szőtték át – főként nőkkel létesített viszonyok. Abban az időben, amikor a nyilvános coming out gyakorlatilag még a legünnepeltebb hírességek pályafutását is könnyedén aláásta, a színésznő úgy döntött, titkait megőrzi magának, romantikus kalandozásait pedig elrejti a kíváncsi tekintetek előtt – ettől függetlenül azonban köztudott tényként forgott Hollywoodban, hogy a saját neméhez vonzódik. A folytatásért kattints a galériára!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Leadfotó: Toronto Star Archives/Toronto Star via Getty Images

Forrás

Oldalak

Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.
Sztárok
Harry és Meghan jó pár éve nem karácsonyozik már a brit királyi családdal, ám ez nem azt jelenti, hogy a régi windsori hagyományok közül egyet se követnének.
Lifestyle
A modern hagyomány szerint december 5. éjjelén - illetve a következő nap hajnalán - a Mikulás meglátogatja a gyermekeket, s ha az elmúlt esztendőben jól viselkedtek, ajándékokat ad nekik. Nos, az...
Lifestyle
Újabb internetes csalás terjed Magyarországon: az elkövetők a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében próbálnak pénzt kicsalni potenciális áldozataiktól.
Sztárok
A brit színésznagyság legutóbb egy idős második világháborús veteránt alakított A nagy menekülő (The Great Escaper) c. 2023-as filmdrámában, azóta pedig egyetlen újabb mozihoz sem adta a nevét.
Home&Design
Legyen gyönyörű és stílusos az étkezőasztalod ezekkel a szakértői tippekkel!