Sztárok

A szőkeség búcsút intett a Való Világnak

A szombat esti párbaj senki számára nem okozott meglepetést. A villa okostojása jelentős fölénnyel került vissza a villa falai közé, míg a szőke lány végleg búcsút intett a játéknak.

 

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Alekosz, a görög sármőr, úgy döntött egy héttel ezelőtt, hogy a szőke lányt viszi ki párbajozni. Egy hét alatt, létrejöttek szövetségi rendszerek, akik egyik csoportja Alekoszt, a másik csoport pedig Zsófit támogatta. A párbaj előtt, a szőke lány összeveszett Anikóval, aki a legjobb barátnője volt a villában. Ennek következményeképpen úgy határozott, hogy nem ő mondja el a kortes beszédet Zsóifért, hanem átadja ezt feladatot Giginek.

 

Anikó és Zsófi között kirobbant a feszültség a párbajt megelőzően. A konfliktust nem sikerült elsimítani, mégis végül Anikóhoz intézte szavait. A rosszkislányt annyira megviselte barátnője távozása, hogy úgy nyilatkozott, hogy egyedül érzi magát a villában.

 

A két tábor közben erőteljesen átalakult, és elhatárolódott egymástól. Állandó konfliktusok és harcok tarkítják a lakók mindennapjait.

 

A szőke lány nem bánta meg, hogy nem ő került vissza villába. A lány boldog, hogy újra láthatja a családját és a barátait. A villában már csak 10-en versenyezhetnek a főnyereményért.

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Sebestyén Balázs DJ Oti néven 65 ezer ember előtt tartott hatalmas bulit szombat este a Hajógyári-szigeten, ám az örömöt súlyos botrány árnyékolja be.
Lifestyle
A nulladik nappal már zakatol a Sziget fesztivál, és jó tudni, hogy mit lehet bevinni, és mit nem.
Lifestyle
A csalók egyre rafináltabb módszerekkel próbálják megszerezni az emberek banki adatait, és már olyan helyzeteket is kihasználnak, amelyek teljesen hétköznapinak tűnnek. Egy parkolásnál például néhány...
Egészség
Bizonyos készítmények mellett nagyobb odafigyelés szükséges a hőhullámok idején - cikkünkben most eláruljuk, melyek ezek.
Sztárok
George Russell számára az idei nyári szünet nemcsak a Forma–1-es szezon közbeni pihenésről szól: a Mercedes brit sztárja fontos magánéleti mérföldkőhöz érkezett. A versenyző hat év együttjárás után...
Sztárok
A Habsburg család története évszázadokon át összefonódott Európa sorsával, és bár a monarchia ma már a múlté, leszármazottaik továbbra is nagy érdeklődést keltenek. Közéjük tartozik Habsburg Eleonóra...