Sztárok

Bejelentették A Dal 2022 zsűritagjait: igazi slágergyárosok lesznek az ítészek

Keressük a 2022-es év dalát

A Dal 2022 négy válogató adásában összesen 40 produkció mutatkozik majd be. A műfaji sokszínűségéről híres dalválasztó show idén is hű maradt a védjegyéhez, a mezőny valamennyi zenei stílust felöleli. Újdonság, hogy valamennyi előadás élőben hangzik el a színpadon, a két elődöntőben már akusztikus feldolgozásban. A döntőben a dalok a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséretében lesznek hallhatók.

A verseny páratlan lehetőségeket nyújt: a győztes dal előadója az életre szóló élményen és nyereményeken kívül „Az Év Dala 2022” címmel gazdagodik, emellett tízmillió forintot kap produkciója fejlesztésére, és egy tíz felvételt tartalmazó nagylemezt is készíthet, sőt egy zeneszámhoz még videoklipet is. A döntősök közül mindenki részesül zenei pályájára fordítható nyereményben.

Ezen kívül a showműsor új szériájában ismét versenyeznek a szövegek és szerzőik „A Dal 2022 Legjobb Dalszöveg Írója” elismerésért. Az élő show-ba jutott 40 produkció mindegyike részt vesz az online Akusztik Dalversenyben, és a közönség szavazata alapján egyikük megnyeri annak fődíját.

A műsorban szereplő előadók és dalok teljes listája a Médiaklikk oldalán tekinthető meg.

Kocsis Korinna úgy fogalmazott: fáradékonysága dacára áldásként élte meg a várandósságot. Májusban érkezik a gyönyörű magyar híresség első gyermeke.

Leadfotó: instagram.com/kobanyaizeneisuli

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.