Sztárok

A Compact Disco külföldön is hódít?

Bemutatkozott a kárpátaljai magyar és az országos ukrán médiának Ungváron az Eurovíziós Dalfesztivál magyar indulója, a Compact Disco, amely Ukrajnából is vár szavazatokat a május végi bakui megmérettetésen.

Az ungvári televízió székházában nagy érdeklődés mellett tartott sajtótájékoztatón a négytagú magyar elektronikus zenei formáció bemutatta a Sound of Our Hearts című dala videoklipjét. Ismertették a zenekar megalakulásának történetét és eddigi pályafutását, hangsúlyozva, hogy a szokványos eurovíziós hangzástól elütő dalukkal nyerni szeretnének Bakuban.

A zenekarvezető Lotfi Behnam és társai reményüket fejezték ki, hogy fesztiválszámuk az ukrán hallgatóság tetszését is elnyeri, mert megérti annak üzenetét. Hozzátették: a kárpátaljai magyarok szavazatai mellett számítanak az ukrán zenekedvelők voksaira is, annál is inkább, mivel dalukban az összefogás fontosságát hangsúlyozzák.

A Compact Disco tagjai elmondták, hogy kárpátaljai látogatás az utolsó állomása a szomszédos országokat érintő médiakörútnak, amelyen dalukat népszerűsítették a helyi közönség körében. A Compact Disco a magyar elektronikus zenei színtér egyik legtehetségesebb képviselője. 2008-ban alakult, eddig két stúdióalbumot készített: a Steroid 2009-ben, a II-es lemez tavaly jelent meg a CLS Music kiadásában. A zenekarban Lotfi Behnam (groove-ok, extra zenei sávok, effektek) mellett Pál Gábor billentyűs hangszereken játszik, Sándor Attila basszusgitározik és Walkó Csaba énekel.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Május 22. és 26. között 42 ország vesz részt az azeri fővárosban az Eurovíziós Dalfesztiválon, amelyet az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szervez. A versenyt ezúttal azért rendezik Bakuban, mert tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell és Niki nyert Running Scared című dalával. A Magyarországot képviselő Sound of Our Hearts a május 22-i első elődöntőben fog elhangzani.

Forrás: MTI

Következzen a Compact Disco: Sound of Our Hearts című száma:

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Az infláció elleni küzdelemben nincsenek egyszerű megoldások, de lassan az árrésstopot ki fogják vezetni.
Lifestyle
Egyetlen elveszett szelvény miatt úszott el egy kínai férfi több mint félmilliárd forintos lottónyereménye. Két nap késés végül milliókba került neki, a bírósági próbálkozás pedig újabb veszteséget...
Sztárok
Medveczky Ilona magyar táncművész, színésznő, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek neve szintén felbukkan a most nyilvánosságra hozott adatbázisban, amelyekre mindenki "...
Sztárok
Az R-Go énekes-dalszerzője határozottan tagadja az ellene felhozott vádakat, miszerint besúgó, legalábbis beszervezett hálózati személy volt NANU-NANU fedőnéven.
Lifestyle
Megnyílt az ügynökakták online adatbázisa, amelyben ismert magyar személyiségek neveire is rákereshetünk. A dokumentumok értelmezése azonban körültekintést igényel: egy nyilvántartási bejegyzés még...
Lifestyle
A Tisza Párt új intézmény létrehozását tervezi, amely országos párbeszédet szervezne, és a helyi közösségek problémáit közvetítené a döntéshozók felé. A törvénytervezet már véleményezhető online.