Sztárok

A 2012-es év 6 legnagyobb sztárbotránya

4. Jimmy-Lajcsi botrány
Lagzi Lajcsi Hajdú Péter Frizbi című műsorában követte el azt az óriási ballépést, hogy kiteregetett néhány titkot Jimmy életéről, mely annyira felbőszítette a király rajongóit, a családot és néhány hírességet is, hogy tüntetést szerveztek a muzsikus háza előtt. Galambos Lajos azt mondta, hogy Jimmy gyakran hordott magánál fegyvert, melyet egyszer Pataky Attilára fogott. Ezt maga Pataky Attila is megerősítette.

5. Zalatnay Cini beperelte Hajdú Pétert
A nemrég elhunyt Komár László miatt hívta meg Hajdú Péter Zalatnay Saroltát Frizbi című műsorába, melyben megcáfolhatta Cini, hogy az utóbbi időben szeretője volt az elhunytnak. Azonban teljesen más jött ki az egész beszélgetésből, hiszen annyira meg lett vágva, hogy elveszett az igazi jelentéstartalma Cini mondanivalójának. Így az énekesnő jogi lehetőségek után nézett, hogy tisztázhassa a félreértéseket.

6. Kiszel Tünde és Puzsér Róbert
Eme botrány esetében két tény is kiderült velük kapcsolatban. Az első, hogy kettőjük között valaha forrón izzó, szenvedélyes viszony volt, vallotta be Kiszel Tünde, mellyel kapcsolatban Puzsér Róbert csak annyit mondott, hogy személyesen nem is ismeri Tündit. Másrészt pedig Puzsér őszintén elmondta véleményét a Kiszel Tünde jelenségről: "A szomorú helyzet az, hogy Kiszel Tünde engem tart az ellenségének, és engem tart az ő rágalmazójának, holott én vagyok az egyetlen ember, aki őt emberszámba veszi és elmondja neki azt, hogy mindenki nevet rajta a háta mögött, és hogy erről szól ez az egész gyalázatos játszma."
Puzsér csak annyit szeretne, hogy a naptárdíva ne legyen az ország hitvány mulatsága, de úgy tűnik, Tündi ezt másképp reagálta le.

Fotó: stop.hu, showder.hu, hetiválasz.hu, fler.hu, parameter.sk

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Egy Oroszországban élő magyar lány népszerű videóban mutatta be a magyar konyha sokszínűségét. Orosz ismerősei alig hitték el, hogy a magyarok édesen eszik a tésztát és a gesztenyét.
Sztárok
Szerdán áll bíróság elé Molnár Áron, akit a Fóti Gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila perelt be rágalmazás és becsületsértés miatt. A színész-aktivista kemény üzenetben reagált a...
Sztárok
Ember Márk és felesége, Virág Horvátországban ünnepelték első házassági évfordulójukat. Az élmény azonban váratlan fordulatot vett, amikor a színész egy ügyetlen mozdulattal a sötét tengerbe ejtette...
Lifestyle
A megfelelő stratégiákkal, napi és heti rutinokkal, valamint tudatosan kialakított szokásokkal a takarítás nem stresszforrás, hanem a kiegyensúlyozott élet része lehet.
Lifestyle
Több mint hatszáz év telt el születése óta, mégis Jeanne d’Arc, az orléans-i szűz neve ma is ismerősen cseng, hiszen nemcsak Franciaország történelmének egyik különleges alakja, hanem olyan női...
Lifestyle
Az almaecet évtizedek óta a természetes egészségmegőrzés és a diéták egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere. Sokan egyenesen zsírégető elixírként tekintenek rá, amely szinte elolvasztja a pluszkilókat...