Sztárok

8 éves koráig nem sejtette, ki az apja - A színésznő megdöbbentő felfedezést tett

Liv Tyler édesapja az Aerosmith énekese, Steven Tyler, de erről hosszú időn át nem tudott. Most elárulta, hogyan jött rá, hogy valójában a rockzenész gyermeke.

Egy másik férfit hitt apjának

A 38 éves Liv Tyler éveken át úgy tudta, hogy anyja barátja, Todd Rudgren az apukája. November végén, egy tévéinterjúban elárulta, hogyan jött rá az igazságra. Alig lehetett 8 éves, amikor látott a tévében egy koncertfelvételt és elképedt, mennyire hasonlít a színpadon éneklő sztárra. Meglepettsége tovább fokozódott, amikor az egyik kamera a színpad szélén álldogáló Mia Tylert kezdte mutatni, aki Liv féltestvére apjuk második házasságából. Húga ugyanis csupán 17 hónappal fiatalabb nála és pont úgy néz ki, mint ő. "Azt hiszem kitaláltam, hogy ő az apám, mert pont úgy nézett ki, mint én, és a testvérem, Mia, aki egy évvel fiatalabb nálam, ott állt a színpad szélén, én pedig úgy éreztem, mintha az ikertestvéremet nézném. Ezután ránéztem édesanyámra, akinek könnyes volt a szeme. Ebből pedig már összeraktam." - emlékezett vissza a színésznő.

Liv Tyler Steven Tyler legidősebb gyermeke, édesanyjának, Bebe Buell énekesnőnek pedig az egyetlen lánya. A színésznő a mai napig apjaként szereti a férfit, aki kiskorában mellette volt, Todd és közte elválaszthatatlan a kötelék. "Todd remek férfi. Vicces, mert az emberek állandóan Stevenről beszélnek, pedig Todd nagyon nagy hatással volt az életemre, ma is apámként szeretem. Nagyon hálás vagyok neki, rengeteg szeretet kaptam tőle. Amikor megölel, akkor az olyan apukás. Védelmező és erős típus." - magasztalta nevelőapját a műsorban Liv.

Fotó:express.sk

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.