Sztárok

"Napokon keresztül csak sírt" - Zámbó Jimmy elveszítette a kislányát

A tragédia az egész családot megviselte.

60 éves lenne Zámbó Jimmy

Zámbó Jimmy 1958. január 20-án látta meg a napvilágot Budapesten, vagyis éppen ma lenne 60 éves. Sajnos azonban már hosszú évek óta nincs köztünk, 2001. január 2-án a Honvédkórházban elhunyt. Legnagyobb példaképe, Demis Roussos volt, az ő stílusa inspirálta. Már kiskorában látszott, hogy rendkívül muzikális, eleinte otthon, négy testvérével (György, Tihamér, Árpád, Marietta) zenélt a család zongoráján. Később a Magyar Rádió gyermekkórusának tagjai lettek. 1975-ben, mindössze 17 évesen szerzett előadóművészeti engedélyt, 1982-ig éjszakai bárokban lépett fel. Később kijutott az Egyesült Államokba, ahol 1987-ben adott ki lemezt. Itt ragadt rá a becenév, Jimmy. Egy évvel később hazatért, karrierje pedig csodásan beindult. Négy és fél oktávos hangterjedelmének és csodálatos előadásmódjának köszönhetően a közönség Királynak nevezte.

Lapozz, cikkünk a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.