Lifestyle

Minden borul? Hatalmas fordulat jöhet Trump és Putyin budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök készen áll Budapesten is találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – az ukrán államfő erről egy amerikai televíziónak adott, vasárnap sugárzott interjúban beszélt.

Zelenszkij "terroristának" nevezte Putyint

Zelenszkij a pénteken Donald Trumppal Washingtonban tartott megbeszélése után az NBC televíziónak adott interjúban közölte, hogy személyesen is hajlandó beszélni az orosz államfővel, ugyanakkor „terroristának” nevezte Vlagyimir Putyint az MTI összefoglalója szerint.

Egyben arra sürgette az amerikai elnököt, hogy fejtsen ki a jelenleginél komolyabb nyomást Vlagyimir Putyinra, akit a Hamász palesztin terrorszervezethez hasonlított.

Megjegyezte, hogy az orosz-ukrán háború kiterjedtebb a gázai konfliktusnál, az orosz katonaság pedig a világ második legerősebb hadserege.

Volodimir Zelenszkij az interjúban elismerte, hogy nem érte el legfontosabb célját, azt, hogy az Egyesült Államok Tomahawk nagy hatótávolságú rakétákat juttasson el ukrajnai felhasználásra. Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: „jó, hogy Trump elnök nem mondott nemet, de ma nem mondott igent sem”.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

"Ott kell maradnunk, ahol vagyunk"

Arra a kérdésre, hogy a béke érdekben Ukrajna hajlandó volna-e területi engedményekre, az ukrán elnök kifejtette, hogy a háború lezárásához és a békéhez diplomáciai módon lehet elérni, ami sürgető, és úgy fogalmazott, hogy „ott kell maradnunk, ahol vagyunk, de nem adni semmi továbbit Putyinnak” – írja az MTI.

Donald Trump pénteken az ukrán elnökkel tartott tárgyalást követően közösségi oldalán „érdekesnek és szívélyesnek” nevezte találkozójukat, emellett a harcok azonnali befejezésére sürgette Volodimir Zelenszkijt és Vlagyimir Putyint.

Úgy fogalmazott, hogy „meg kellene állniuk, ahol vannak. Hagyjuk őket, hogy mindketten győzelmet hirdessenek, és hagyjuk, hogy a történelem döntsön.”

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az Ikrek manifesztációs ereje ma hatalmas kavar. Napi horoszkóp.
Egészség
Sok nagyszülő esküszik a régi gyógymódokra a megfázás ellen, de ezek mennyire lehetnek hatásosak a modern világban?
Lifestyle
A karácsonyi készülődés közben valaki különösen közel kerülhet a Nyilashoz. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Sztárok
Luke Wilson olyan nagy sikerű filmekben okozott felejthetetlen pillanatokat, mint a Doktor Szöszi és a Charlie angyalai, mostanra viszont annyira megváltozott, hogy elsőre ránézésre biztosan elmennél...
Sztárok
Bódi Sylvi új fejezetet nyitott az életében: nemcsak a szerelemben találta meg a harmóniát, hanem a mindennapi feladatokban is szoros szövetségese lett párjának, Nemcsák Lászlónak.
Lifestyle
A többség a gyári beállításokat használja a modern tévéken, de ezek nem a legjobbak.