Lifestyle

Vannak helyzetek, amikor nem érdemes folytatni egy kapcsolatot

Aligha létezik olyan nő, aki szívesen mondja ki a végső szót egy kapcsolatban, mégis vannak helyzetek, amikor meg kell tenni ezt a lépést. Természetesen nem azt mondjuk, hogy az első vitánál szakítani kell, de néha igenis el kell gondolkozni rajta, hogy érdemes-e folytatni a kapcsolatot.

Ha hezitálsz a párkapcsolatod folytatását illetően, akkor ezt a cikket mindenképp olvasd el, ugyanis felsoroljuk az intő jeleket, melyek esetén megfontolandó a lezárás. Amennyiben úgy éreznéd, hogy eljött a búcsú ideje, ne ess kétségbe: létezik már többek között diplomás, elvált, 50 pluszos és randi oldal is, melyek segíthetnek majd az újrakezdésben.

Ha a veszekedések nem hoznak megoldást, az nagyon rossz jel

A konfliktusok egy egészséges párkapcsolatban is jelen vannak, ám normál esetben ezek által tudtok fejlődni. Sok esetben még közelebb is hozhatja a feleket, ha egy-egy problémán sikerül közösen túllendülni.

Más a helyzet akkor, hogyha szinte mindennaposak a viták, mégsem juttok egyről a kettőre, illetve az sem jó, ha állandóan ugyanaz a téma okozza a feszültség forrását. Ez nem egy pozitív jel a kapcsolat jövőjét tekintve, főleg, hogyha ez a helyzet már hónapok, rosszabb esetben évek óta fennáll.

Egy párkapcsolatban fontos a kölcsönös megértés

Érezted már úgy, hogy a szerelmed nem érti igazán, mi zajlik benned? A társas magány időnként fájdalmasabb, mint a fizikális egyedüllét – ennek nincs helye egy egészséges kapcsolatban.

A megértés hiánya gátolja az intimitás kialakulását, eltávolítja egymástól a feleket. Ha úgy érzed, hogy a párod nem ért igazán, akkor jogosan gondolkozhatsz a viszony megszakításán.

Neked is állandóan bocsánatot kell kérned?

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Az indokolatlan bocsánatkérések egyáltalán nem részei egy jól működő társkapcsolatnak. Ha folyton mentegetőznöd kell a szavaid, tetteid, gondolataid miatt, az sajnos egyértelmű jele annak, hogy a kedvesed nem fogad el olyannak, amilyen vagy.

A kölcsönös elfogadás a szerelem egyik alapköve, nem szabad, hogy megelégedj a helyzettel, ha ezt nem kapod meg.

Jutott már eszedbe olyan, hogy: “bárcsak figyelmesebb lenne, akkor tökéletes lenne minden”?

Ha gyakran jutnak eszedbe a fentihez hasonló “bárcsak” gondolatok, akkor érdemes átgondolni, hogy valóban elégedett vagy-e a párod jellemvonásaival. Sokan élnek olyan kapcsolatban, ahol arra vár az egyik fél, hogy a társa megváltozzon – ez nem kecsegtet fényes jövővel.

Sajnos el kell fogadnunk, hogy a partnerünk alapvető tulajdonságait nem tudjuk módosítani. Ha úgy érzed, nem tud megadni mindent, ami számodra lényeges, akkor lehet, hogy csak a szakítás a megoldás.

Egy szakítás nem halálos ítélet

Sokszor azért félünk kilépni egy rossz kapcsolatból, mert tartunk tőle, hogy hogyan találunk majd új párt magunknak.

Érthető a félelmed, de hidd el, nem olyan rossz a helyzet: a cronos társkeresőn például egyedülállók sokasága várja, hogy megtalálja őket a szerelem. Itt Te is újrakezdheted az életed, ha úgy érzed, nem érdemes folytatni a jelenlegi kapcsolatod.

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Sokaknál a karácsonyfa díszítése ösztönből megy, mégis gyakran az az érzés marad utána: „valami nem az igazi”. A szakértők szerint nem a díszekkel van a gond, hanem a sorrenddel.
Lifestyle
Egy apró vörös pont elég ahhoz, hogy elmenjen az étvágyad. De vajon tényleg veszélyt jelez, vagy csak egy ártalmatlan jelenségről van szó?
Egészség
A puffadt has nemcsak kényelmetlen, hanem gyakran fájdalmas is, és sokunkat érint az ünnepi lakomák vagy a mindennapi rohanás során. Szerencsére azonban létezik olyan megoldás, amivel hatékonyan...
Lifestyle
Árverésre bocsátják Benito Mussolini olasz diktátor hajdani nyaralóját, az Adriai-tenger partján fekvő Riccionében található Villa Mussolinit. Az ajánlatok benyújtásának határideje hétfőn járt le, a...
Sztárok
Richard Curtis 2003-ban bemutatott vígjátéka, az Igazából szerelem még ma is a legnépszerűbb karácsonyi filmek közé tartozik. Nem múló kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint a tény, hogy nemrég...
Lifestyle
Kiszámíthatatlanul alakul a nap a Vízöntő számára. Napi horoszkóp.