Lifestyle

Kutyaharapás, újraélesztés és tiltott szavazós szelfi – Válogatás a választás rendkívüli eseményeiből

Tűzriadó és áramszünet

A perui fővárosban található Külképviseleti Választási Iroda (KÜVI) arról adott tájékoztatást, hogy Limában megjelent egy magyar turistacsoport, amelynek két turisztikai vezetője rendben leszavazott, ellenben 8 fő, a turistacsoport tagjai nem szerepeltek a névjegyzéken. A csoport egyik tagja nehezményezte azt a tényt, hogy visszautasításra kerültek, illetve ő volt az egyetlen, aki hajlandó volt magát a visszautasítottak jegyzékébe felvezetni. Azt követően, hogy a KÜVI tájékoztatta a csoportot a választás jogszabályi hátteréről, a döntést – értetlenségüknek hangot adva – elfogadták, és elhagyták a külképviseletet.

A szavazás megzavarása miatt Vokányból (Baranya, 03. számú OEVK, 1. szavazókör) érkezett bejelentés: az egyik szavazó kísérője fényképfelvételt kívánt készíteni. A sajtó munkatársának mondta magát, de ezt igazolni nem tudta. Megbízott tag kérésére a szavazóhelyiséget elhagyta. Ezt követően a szavazó szerette volna saját magát lefotózni a szavazat leadása közben, ettől a szándékától önként elállt.

Budapest X. kerületében (Budapest, 09. számú OEVK, 9. szavazókör) a szavazó a szavazás menetéről videofelvételt készített amely közben hangos élőszóval kommentálta ezt a tevékenységet. A szavazó sérelmezte, hogy az elnök elhúzta a fülke függönyét, az SZSZB egyik tagja pedig dörömböléssel ráijesztett. Aparhanton (Tolna, 02. számú OEVK, 2. szavazókör) egy házaspár külön-külön ment be egy időben a szavazófülkébe, majd beszélgetni kezdtek egymással a két fülke között, amit többször kérésre sem hagytak abba. A szavazatukat leadták és távoztak a szavazóhelyiségből. Pálházán (Borsod-Abaúj-Zemplén, 05. számú OEVK, 1. szavazókör) észlelték, hogy a szavazóhelyiségben olyan személy tartózkodik, aki nem a szavazás érdekében van ott, csak a mobiltelefonját tölti. Az elnök felszólítására tevékenységét befejezte és a helyiséget elhagyta. Az idegen férfi, a felszólítás után elmondta, hogy körbejárja a többi kistelepülést is. Győrön (Győr-Moson-Sopron, 02. számú OEVK, 48. szavazókör) egy választópolgár a bizottság delegált tagját sértegette és fenyegette. A választópolgárt a bizottság elnökének sikerült megnyugtatnia.

A szavazóköri bélyegzővel is gond akadt több helyen, Etyeken (Fejér, 03. számú OEVK, 3. szavazókör) például szétesett, és Konyáron (Hajdú-Bihar, 04. számú OEVK, 2. szavazókör) is meghibásodott. A hiba elhárítását követően mindkét helyen zavartalanul folyt tovább a szavazás.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Büssün (Somogy, 04. számú OEVK, 1. szavazókör) a padlás felől füstöt észleletek, ezért a szavazóhelyiség több mint egy órára lezárásra került, a szavazóhelyiség átköltöztetése után folytatódhatott a választás. Budakalászon (Pest, 03. számú OEVK, 5. szavazókör) a szavazókör épületében a tűzjelző berendezés riasztást jelzett, de később kiderült, hogy tévesnek bizonyult. Szilen (Győr-Moson-Sopron, 03. számú OEVK, 1. szavazókör) a viharos szél miatt több alkalommal rövid ideig tartó áramszünet volt a szavazóhelyiségben, de a szavazást ez nem befolyásolta.

Szombathelyen (Vas, 01. számú OEVK, 66. szavazókör) a mozgóurnázás során, az azt végző SZSZB tag megbotlott és az urnával együtt elesett. Személyi sérülés nem történt, az urna azonban megsérült, de úgy, hogy abból szavazat nem esett és eshetett ki. Az urna a szavazóhelyiségbe visszaszállításra került, az SZSZB úgy döntött, hogy a mozgóurnát a sérülése ellenére a szavazatszámláláskor felbontja, az abban lévő szavazatokat megszámolja.

Lezárult a 2022-es országgyűlési választás és az országos népszavazás. Nyert a Fidesz, Orbán Viktor miniszterelnök mindenkinek köszönetet mondott a beszédében.

Fotó és leadfotó: MTI/Balázs Attila

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemzenek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.
Lifestyle
Érzékszervi probléma miatt visszahívták a MILSANI 3,5%-os ESL tejet. Az üzletlánc blokk nélkül is visszatéríti a termék árát.
Lifestyle
A legtöbben automatikusan a szelektív hulladékgyűjtőbe dobják a pizzás dobozt, pedig ez komoly hiba. Mutatjuk, hova való valójában.
Lifestyle
A csapadékhiány és a hőség miatt drámai módon lecsökkent a Fertő tó vízszintje, a hatóságoknak már a halakat is menteniük kell a környező vizekből.
Sztárok
Leleplező fotók készültek Joshua Jacksonról: a hollywoodi szívtipró egy Los Angeles-i parkban csókolózott a nála 19 évvel fiatalabb modellel.