Egyre több ukrán menekült tér vissza Ukrajnába a harcok ellenére – Ez az oka

Sokan hátrahagyott családtagjaikért aggódnak
A vasútállomáson várakozók közül sokan azt mondták, az egyik legfőbb oka a hazamenetelüknek nem más, mint a családtagjaik miatti aggodalom és az, hogy a menekültszállásokon nem érezték magukat biztonságban. Jurij, egy 71 éves jogászprofesszor azt mondta, azért megy vissza Kijevbe, mert idős édesanyja magára maradt a városban. „Ez egy olyan probléma, amit meg kell oldanom. De ott vannak a barátaim is, a könyveim, a számítógépem. Egyszerűen jobban érzem magamat ott” – fogalmazott az idős úr.
Ennek ellenére sokan nem örökre terveznek visszamenni, csak épp annyi időre, míg az ottmaradtakat elhozzák, legyen szó családtagról vagy háziállatról. A 34 éves Marina is egy közülük. Ő Lvivbe tart a szüleihez, hogy elhozza tőlük 13 éves lányát és biztonságban eljuttassa Hollandiába. „Egy kicsit félek, de azt látom, hogy sokan mennek vissza, és örülök, hogy azt látom, ők nem félnek. Sokan Lvivnél vagy Poltavánál sokkal veszélyesebb helyekre tartanak, ez pedig nekem is erőt ad” – mondta.
A menekültek közül a legtöbben Lengyelországba tartottak, ide a háború kitörése óta 2,5 millióan érkeztek. De a többségük számára az élet a lengyeleknél elég nehéznek bizonyult - pénz és erőforrások híján pedig helyzetük tarthatatlanná vált. Sokuknak a hétköznapi lengyel emberek kedvességére kellett hagyatkoznia, miután az európai kormányok nem tudtak egységes, jól megtervezett módon reagálni az érkezésükre, a hivatalos dokumentációtól kezdve a mindennapi szükségleteikre szánt pénzügyi keret létrehozásáig.
A munkaerőpiachoz és a felsőbb oktatáshoz való hozzáférés is sokak számára jelentett nehézséget. Az ENSZ márciusban arra figyelmeztetett, hogy az ukránok 90 százaléka nézhet szembe szegénységgel és extrém gazdasági sérülékenységgel, ami évtizedekkel vetheti vissza az országot és mély gazdasági sebeket okozhat. A menekültek pedig különösen érintettek.
Több emberi jogi szervezet is felhívta rá a figyelmet, hogy az ő biztonságuk nem garantált, és nagyon könnyen válhatnak emberkereskedelem áldozataivá. De a legnagyobb probléma mégsem ez, hanem a kapacitáshiány. A Lengyelországból hazatérők közül sokan azt mondják, heteken át aludtak óriási sportcsarnokokban és tornatermekben az ország vidéki részein, bizonytalanságban, azt sem tudva, van-e esélyük jobb körülményeket teremteni maguknak és családtagjaiknak, ha esetleg egy kicsit tovább várnak.
Ennek ellenére az ENSZ emberi jogi szervezete szerint a lengyel kormány mindent megtesz a menekültekért és kiemelkedően jó munkát végez. Ettől függetlenül a lengyel határőrség adatai szerint a márciusi elejei csúcs után március vége óta már csak átlagosan 20 ezren érkeznek egy nap, és 12 ezren hagyják el az országot. Adataik szerint február 24-től március végéig összesen 364 ezren tértek vissza Ukrajnába.
Szívfacsaró az ukrán anya tette: így készült fel arra az eshetőségre, hogy gyermeke útközben elárvul
Egy anya szereteténél nincsen erősebb. Egy ukrán nő gyermeke testére írt üzenetet, arra az esetre, ha kislánya árván maradna.

























