Nem az izzó: ez volt Thomas Edison legnagyobb találmánya, amire gyerekként vágytál

Erre biztosan nem gondoltál volna.
Az izzó feltalálója
Thomas Edison nevét mindenki ismeri. A világ legnagyobb feltalálói között tartják számon a mai napig, aki számtalan sikertelen próbálkozás ellenére nem adta fel, így hozta létre az izzót, amivel beírta magát a történelembe. A hatalmas koponya 1847-ben született Ohióban. Nem volt valami jó tanuló, ezért egy idő után édesanyja kivette az iskolából és saját maga tanította otthon. 12 éves korára a kisfiú majdnem teljesen elvesztette hallását, valószínűleg a skarlát betegségnek köszönhetően. Miközben gyerekként úgy próbált zsebpénzt szerezni, hogy újságot árult vonatokon, berendezett magának egy tudományos labort, ahol szabadidejében kísérletezni kezdett. Más tinédzser bélyeget gyűjtött, Edison meg ötleteket.
Később a US News azt állította, a férfi más tudósok és kutatók munkásságát lopta el és learatta helyettük a babérokat. Fiatalon még a neves fizikussal, Nikola Teslával (robbanómotor, villamos generátor) is összetűzésbe került. Kétségkívül a pasi nagy varázsló volt, de a zsenialitását ma már senki nem kérdőjelezi meg. A világ az izzóval köti őt össze, de ezen kívül volt még egy nagyszerű találmánya, amit csak kevesen ismernek, és amire talán te is vágytál gyerekkorodban.
Lapozz!
Fotó: Pixabay
Edison beszélő babái
Amennyire istenítették Edisont az izzó miatt, annyira sötétnek gondolták azt a találmányát, ami fantasztikus volt ugyan, de rendkívül bizarr és ijesztő akkoriban. A Smithsonian információi szerint a szakember 1877-ben feltalálta az ónfóliás fonográfot, ami a történelem első gépe volt és amely képesnek bizonyult bizonyos hangok rögzítésére, majd azok visszajátszására. Thomas pedig 1890-ben úgy gondolta, hogy a műszert babákban teszteli - így születtek meg a beszélő játékkislányok.
Női hangok
Edison nőket alkalmazott, hogy az ő hangjukat felhasználva és rögzítve építse bele azokat a babákba. A gond az volt, hogy a játékok sokkal inkább félelmetes és hörgő zajt adtak ki, mintsem a gyerekeknek való bájos muzsikákat. Szerencsére akkoriban ezek a dolgok nagyon drágák voltak (200 dollárba kerültek, ami anno rengeteg pénz volt), így nem is lett a projekt sikeres, hiszen eladhatatlanná váltak a beszélő babák. De azért az vigasztalta Thomast, hogy az izzóval célba ért.
Ezektől a zenéktől tuti kikapcsolsz majd.






















