Lifestyle

Hamarosan nyithatnak a teraszok, de ez mindenkinek sokba fog kerülni

A teraszok nyitása nemcsak a vendéglátóipari egységek üzemeltetői számára járnak majd nagy költségekkel, de emelkedni fognak az árak a vásárlói oldalon is. Az ágazat 6-7 hónapja van bevétel nélkül, és bár égetően szükség lenne minden bejövő forintra, már a nyitás is pénzbe kerül.

Áremelkedéssel jár a teraszok nyitása

Több hónapos kényszerszünet után juthatnak újra bevételhez a vendéglátós vállalkozók, azonban a nyitás nagy költségekkel jár. Nem biztos, hogy mindenki kinyit, akinek van terasza, hiszen már az újrakezdésnek is vannak üzleti kockázatai – nyilatkozta a Portfoliónak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke.

A nyitás előtt meg kell vásárolni az ételalapanyagokat, meg kell rendelni az italokat, és vissza kell csábítani az elvándorolt munkaerőt. Kovács László arra számít, hogy mivel sokan elhagyták az ágazatot, sok vállalkozó csak megemelt munkabérrel tudja majd bevonzani az alkalmazottakat. Az igazi teszt a munkaerő- és bérverseny szempontjából majd az lesz, ha beindul a balatoni szezon. Előfordulhat az is, hogy a nyitás után indul el majd a valódi csődhullám a vendéglátó ágazatban, mert idén valószínű, hogy nem lesznek külföldi turisták.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A nyitás még egy kisétteremnél is minimum 2 millió forint költséggel jár, ami az elején csak növeli az elmúlt hónapok veszteségeit. Sok függ majd attól is, hogy milyen lesz az időjárás. „A hideg, esős április nem biztos, hogy vonzza majd az éttermek teraszaira a vendégeket” – vázolta a dilemmákat Kovács László.

Attól is tartanak, hogy az újranyitást követő első 3-4 hét eufóriája és vendégáramlása után alábbhagy a lendület, és újra kevesebben lesznek kiéhezve arra, hogy étterembe menjenek, így visszaesik majd a vendégek száma, és hiányozni fognak a külföldiek.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Auden Wyle már nemcsak híres édesapja miatt kerül a figyelem középpontjába: a 20 éves szépség egyre magabiztosabban építi színészi karrierjét, miközben vörös szőnyeges megjelenéseivel is sorra...
Lifestyle
A kertben megjelenő kártevők sokszor láthatatlanul, mégis rendkívül gyorsan képesek kárt tenni a növényekben, és mire a probléma észrevehetővé válik, már jelentős pusztítást okozhatnak. Egy egyszerű...
Sztárok
A Harry Potter-filmek egyik legellenszenvesebb mellékszereplője kétségkívül Rita Vitrol volt, akinek újságcikkei igencsak hagytak maguk után némi kívánnivalót. A karaktert alakító Miranda Richardson...
Lifestyle
Egy georgiai édesanya által rögzített, frenetikus családi videó robbantotta fel az internetet, amelyben egy tüneményes ikerpár mutatja be az úgynevezett „ikerlogika” legszebb mintapéldáját. A...
Sztárok
A Fehér Ház egyik legtitokzatosabb tárgya Donald Trump irodájában található, és többekből komoly aggodalmat váltott már ki a látványa: sokan azt hitték, valamilyen katonai funkciója van, pedig...
Sztárok
Tommy Hilfiger neve egyet jelent az amerikai divattal, de a legendás tervező sikereiben hosszú évek óta fontos szerepet játszik felesége, Dee Ocleppo is. Az olasz–amerikai divattervező nemcsak...