Lifestyle

Ezt tanítsd meg tini lányodnak a sötétedés utáni közlekedésről

A korai sötétedés miatt a fiatalok gyakran még sötétben indulnak haza különóráikról, vagy iskola utáni egyéb elfoglaltságaikról. Az elmúlt hetek eseményei kapcsán azonban ismét a figyelem középpontjába került a közösségi közlekedési eszközökön esetlegesen bekövetkező atrocitások kivédése, amely a legtöbb tinédzserkorú lánynak hatalmas kihívást és teljes tanácstalanságot jelent. Kovács Ildikó önvédelmi szakértő öt tippjének megfogadásával azonban a fiatalok helyesen tudják kezelni a felmerülő problémákat, és a szülők is megfelelően tudnak reagálni, illetve segíteni tudnak a nagyobb baj megelőzésében.

Ezeket mindenképp vésd az eszébe

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

1. Rendkívül fontos, hogy pontosan ismerjék a szülők a gyerek napirendjét. Reggelente, indulás előtt érdemes egyeztetni, hogy iskola után milyen programjai vannak, ezek meddig tartanak, és azt is, hogy hogyan tervez hazajönni onnan. Ha egy barátjához megy át tanulni, vagy akár ott is alszik, minden esetben kérjük, hogy írja meg annak címét és telefonszámát.

2. Tanítsuk meg a tinédzsernek, hogy az utcán folyamatosan figyelje a környezetét, így azonnal reagálni tud, ha valami furcsát lát. Magyarázzuk el neki, hogy bármennyire is divatos és menő, ne viseljen kapucnit és ne hallgasson zenét fülhallgatóval sem az utcán, sem pedig a közlekedési eszközön, hiszen így nem csak a periférikus látását csökkenti, hanem a gyanús környezeti zajokra sem tud felfigyelni. Lapozz a cikk folytatásáért!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Egy olyan vezető képe rajzolódik ki a történelemkönyvekből, aki évtizedeken át félelmet és rettegést tartott fenn a Szovjetunióban, miközben döntései milliók életére voltak hatással. A 20. század...
Utazás
Hirtelen változik meg az időjárás hazánkban: a HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint vasárnap este még csak két északkeleti vármegyére csaphat le a vihar, ám hétfőn már tizennégy térségben kell...
Sztárok
Újabb fordulatot vett a brit királyi család egyik legfeszültebb viszonya: úgy tűnik, III. Károly király és kisebbik fia ezúttal sem tudja kihasználni a ritka alkalmat a személyes találkozásra. A...
Sztárok
Taylor Swift és Travis Kelce végre kimondták a boldogító igent, a világsajtó pedig napok óta a grandiózus, sztárokkal teli esküvőtől hangos. Bár minden tekintet az ifjú párra szegeződött, a vendégek...
Utazás
A European Best Destinations közzétette a 2026-os év legfrissebb európai strandrangsorát, amelyet több százezer utazó online szavazata alapján állítottak össze. Az abszolút győztes idén egy...
Lifestyle
Súlyos rákos áttétek gyanújával indítottak azonnali, átfogó daganatkeresést a spanyol orvosok egy hatvanéves páciensnél, aki drasztikus viselkedésváltozással és gyötrő fejfájással került kórházba. A...