Lifestyle

Az internet lángokban áll: egy olyan hibára bukkantak rá a világhálón, ami szinte mindenkit érint

Szinte mindenki veszélyben van

A hiba emellett arra is lehetőséget teremt, hogy valaki manipulálhassa a rendszerben lévő információkat.

„Nehéz lenne olyan vállalatot találnom, amely nincs veszélyben” – nyilatkozta a The Guardannek Joe Sullivan, a Cloudflare biztonsági főnöke. Amit Yoran, a Tenable kiberbiztonsági cég vezérigazgatója még ennél is pesszimistábban értékeli a kialakult helyzetet. Úgy véli, „az elmúlt évtized legsúlyosabb egyedi sérülékenységéről” lehet szó, de az is lehetséges, hogy a modern számítástechnika történetének legdurvább hibáját detektálták a közelmúltban. A probléma egyébként a széles körben ismert és közkedvelt online játékot, a Minecraftot is érintette. A szakértők véleménye szerint először itt használták.

A jelenlegi becslések szerint a hiba korrigálása és a javítások megjelentetése két hetet vesz majd igénybe. A nagyobb cégek minden valószínűség szerint gyorsan telepíteni tudják majd a javításokat az eszközeikre, a kisebb szereplők esetében azonban ugyanez jócskán elhúzódhat időben.

Fotó: 123rf

Az apró, vicces hangulatjeleket mindannyian imádjuk, és most sokak örömére ismét bővül a már eddig sem épp szűkös kínálatuk.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.