Lifestyle

Ismét magyar kézben a Sziget, a 2026-os dátum sem titok többé

Újra magyar kézben Európa egyik legnagyobb fesztiválja. A Sziget az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.

Együttműködés a Budapest Parkkal

Ezzel lehetőség nyílik arra, hogy a Sziget, ismét független fesztiválként, az egyediségét és a korábbi értékeit hangsúlyosabban kiemelve a nemzetközi piacon is unikális rendezvényként tovább erősítse pozícióját a nemzetközi élvonalban. A szervezők bejelentették, a jövő évi Szigetet 2026. augusztus 11-15. között tervezik megrendezni.

Miután a fővárosi frakciók pozitív állásfoglalásával elhárult az akadálya annak, hogy a Sziget egy hosszútávú területbérleti engedéllyel vághasson neki a jövőnek, megszületett a megállapodás, mely szerint a londoni székhelyű Superstruct Entertainment-től Gerendai Károly veszi át a fesztivált működtető Sziget Zrt-t. Gerendai elmondta: „A Sziget Zrt. tulajdonosi szerkezete folyamatosan alakul majd az elkövetkező hetekben, mert a menedzsment részvétele mellett folynak az egyeztetések a rendezvény nagyobb alvállalkozóival és partnereivel is, akikkel a terveink szerint közösen fogjuk finanszírozni a fesztivált. Elsőként a Budapest Park csatlakozik szakmai befektetőként, velük biztosan szorosan együttműködünk majd.”

Gerendai, az alapító visszatér

Kádár Tamás, a cég vezérigazgatója szerint a Sziget életében egy újabb, nagy mérföldkő az alapító, Gerendai érkezése: „A Sziget továbbra is Európa egyik legjelentősebb fesztiválja maradhat, megőrizve azokat az értékeket, amiket több mint három évtizede képvisel, megerősítve azt a különleges vonzerőt, ami a Szigetet az egész európai fesztiválpiacon egy másik ligába emeli. Karcsi visszatérése és az általa életre hívni kívánt szakmai összefogás ebben adhat új lendületet azzal az egyedi szemlélettel, amivel a Szigetet anno megálmodta, és az első 25 évét aktívan alakította” – mondta Kádár.

Gerendai - bár nyolc évvel ezelőtt kivonult a fesztiváléletből - azért távolról figyelte ezt a piacot és stratégiai kérdésekben határozott elképzelésekkel tér vissza, melyek megvalósításában és a közös gondolkodásban számít a mostani menedzsment és a cégben dolgozó szakemberek munkájára, és ehhez szeretne további tudást is bevonni. „A megújuláshoz sokat adhat hozzá, ha hallgatunk kívülről jövő véleményekre, olyan szakemberekre, akik különböző szemszögből nézik a fesztiválpiacot” – mondta Gerendai, aki például nagyon számít a Budapest Park elmúlt évtizedében felhalmozott szakmai tapasztalataira.

Video A Hegyi doktor Magyarországon: Interjú Hans Sigl-el

Pálffy András, a Park alapítója ezzel kapcsolatban elmondta: „A Budapest Park és a Sziget együttműködése egyfajta értékközösség. Mindkét brand megőrzi az autonómiáját, ugyanakkor kihasználjuk azokat a szakmai és működési szinergiákat, amelyekkel stabilabbá és jövőállóbbá tehetjük a magyar fesztiválpiacot. Szeretnénk, ha a Sziget nemcsak ikonikus múltja, hanem hosszú távon fenntartható jövője miatt is büszkesége lenne Magyarországnak” – emelte ki Pálffy.

"Nem szeretném, hogy a Sziget egy korosztályos kalitkába záródjon"

Gerendai meglátása szerint az lehet a hosszútávú jövő alapjának biztosítéka, ha sikerül a Sziget egyediségét és értékeit hangsúlyosabban kiemelni, a fesztivál kulturális lenyomatát jobban erősíteni, illetve Budapest és a Sziget szinergiáját jobban kihasználni. „Nem szeretném, hogy a Sziget egy korosztályos kalitkába záródjon, s bár természetesen a legerősebb célcsoportunk továbbra is a mai fiatalok maradnak itthon és külföldön egyaránt, a régebbi látogatókat is fontosnak tartom megszólítani” – tette hozzá. „Célunk, egy mindenki számára szerethető, a nemzetközi piacon is unikális fesztivál új lendülettel történő szervezése” - mondta a Sziget régi-új tulajdonosa.

Kádár végül elárulta: „Terveink szerint 2026-ban augusztus 11-15. között rendezzük a Szigetet, ezt már akár tollal is be lehet írni a naptárba. És hogy végre elhárultak az akadályok, napokon belül elkezdjük a jegyárusítást egy 48 órás kedvezményes akcióval. Az exkluzív - tavalyi áron tartott - elővételes fesztiválbérlet-akció november 7-én déltől indul, melyre előzetesen november 5-ig lehet regisztrálni a www.sziget.hu oldalon” – tette hozzá Kádár.

Leadfotó és fotó: Sziget Fesztivál

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Az Oscar-díjjal kitüntetett hollywoodi színésznő, Angelina Jolie eddig három alkalommal volt házas, emellett pedig számos hosszabb-rövidebb szerelmi viszonyba is bonyolódott. Most felelevenítjük a...
Utazás
Társadalmi kezdeményezésre várhatóan vizsgálatot indít az olasz parlament az éves óraátállítás megszüntetésének és a nyári időszámítás állandósításának lehetőségéről – írja az MTI.
Sztárok
Katalin hercegné ismét bebizonyította, hogy az ékszerei sosem csupán ragyogó kiegészítők: nemrég viselt, ritkán látott rubin fülbevalójával most megható, fontos üzenetet közvetített magáról.
Utazás
Elgondolkodtató videót tett közzé nemrégiben egy mozdonyvezető: az edukációs célzatú felvétel alapján mindenki számára világossá válhat, miért elkerülhetetlen a baleset, ha egy autó hirtelen gördül a...
Lifestyle
Bár még bő egy hónap van hátra karácsonyig, egyesek máris elkezdik megvásárolni az ünnepi lakomájuk hozzávalóit. Nos, az egyik alapvető élelmiszer ára máris aggasztó csúcsokat döntöget, és az ünnepi...
Utazás
Durván rákapcsol a november: a viharossá fokozódó szél, a csípős hideg és a jégeső mellett akár hó is várható a most következő napokban.