Lifestyle

Erősíti franchise hálózatát az egyik legnépszerűbb üzletlánc

10 éves a SPAR partner program, amelyhez napjainkban 114 településen már összesen 242 üzletegység tartozik. A franchise üzletek árbevétele az elmúlt évben meghaladta a 82 milliárd forintot, s összesen mintegy 3 ezer embernek adnak munkát.

Kisebb településeken is elérhető üzletek

„A SPAR Magyarország stratégiai célja, hogy Magyarországon is egyre több helyen, a kisebb településeken is elérhető legyen a vállalat folyamatosan megújuló, magas minőséget képviselő kínálata. Ebben a törekvésünkben a saját hálózat mellett fontos szerep jut azoknak a franchise partnereknek, akik ma már 114 településen működtetnek különféle típusú üzleteket. Az idei évben mérföldkőhöz érkezett a SPAR partner programunk, amelynek első vállalkozó szellemű tagja éppen tíz évvel ezelőtt nyitotta meg áruházát Móron. A hálózat a kezdeti kis méretéhez képest már a korai években intenzíven növekedett. Az utóbbi három évben stabil, 20 százalék körüli fejlődés volt megfigyelhető, és mára a teljes magyarországi SPAR hálózat kiskereskedelmi forgalmának 10 százalékát bonyolítja a franchise rendszerünk” - hangsúlyozta Maczelka Márk, a SPAR Magyarország kommunikációs vezetője.

Mint Maczelka Márk kifejtette: a SPAR értékekben és minőségben gondolkodik. Az elmúlt tíz évben összesen 242 üzlet csatlakozott a franchise programhoz: ezek közül 36 SPAR partner, 69 SPAR market, 86 OMV - SPAR Express, 51 pedig Lukoil - DESPAR üzlet. A hálózat napjainkban már több mint 3 ezer munkavállalónak biztosít megélhetést. A programhoz tartozó üzletek összárbevétele évről-évre emelkedik, 2021-ben meghaladta a 82 milliárd forintot.

Évente 23 új üzlet

A SPAR partner programhoz átlagosan évente 23 új üzlet csatlakozik. A vállalat olyan, elsősorban családi vállalkozásokkal keresi a kapcsolatot, akik azon túl, hogy részt vesznek a cégük mindennapi életében, több éves kereskedelmi, kiskereskedői tapasztalattal és stabil pénzügyi háttérrel rendelkeznek. Emellett akár az is előnyt jelenthet, ha valaki rendelkezik akár kiskereskedelemben, akár más területen – vendéglátásban – franchise működési tapasztalattal.

spar kunhegyes

A SPAR Magyarország több mint 16 ezer elérhető terméket biztosít a partnerek széles áruválasztékához, ezek között a saját márkás termékek, a Regnum húskészítmények, valamint a SPAR enjoy. kényelmi termékek is megtalálhatóak. A folyamatosan megújuló, vásárlói igényekhez igazított szortimenten túl központi logisztikai szolgáltatások és a kor elvárásainak megfelelő informatikai rendszer segíti a hálózat működését. A partnereket dedikált értékesítési tanácsadó és külön friss termékekkel foglalkozó tanácsadó is segíti az operatív működésben. Évente átfogó zöldség-gyümölcs, pék- és húsáru oktatást is tartanak számukra.

Fenntarthatóság a legkisebb boltokban is

Ezen felül a csatlakozó üzletek külsőleg és belső kialakításukat tekintve is átalakulnak. A modernizáció során megújul a homlokzat, az eladótér, és új gépparkot kapnak ezek az áruházak. A SPAR számára fontos célként kitűzött fenntarthatóság a legkisebb üzletekben is megjelenik: az üzlethelyiségeket energiatakarékos berendezésekkel, modern hűtő-fűtő és világítástechnikával szerelik fel.

„Az elmúlt tíz év tapasztalatai alapján elmondható hogy a helyi igényekre szabott választék, a helyi termelők termékeinek szélesebb megjelenítése, valamint az üzlet tulajdonosa és a SPAR között tapasztalható közvetlen kapcsolat miatt a csatlakozott üzletek forgalma rövid idő alatt megnőtt” - tette hozzá a kommunikációs vezető.

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.
Lifestyle
A nyári locsolás könnyen megdobhatja a vízszámlát, pedig nem kell minden alkalommal literszámra áztatni a kertet. Néhány egyszerű változtatással meglepően sok vizet takaríthatsz meg, és a növények...
Lifestyle
Rengeteg nyugdíjazáshoz közeledő embert kérdezi, hogy emelkedhet-e a korhatár a jövőben, és mire kell majd számítania.
Home&Design
Három gyerek, egyetlen szoba és nagyjából nulla négyzetméter, ami „csak úgy” üresen maradna? Mutatjuk, hogyan lehet ebből mégis élhető, praktikus és szerethető gyerekszobát kialakítani.
Sztárok
Molnár Áron színész és közéleti aktivista a művészeti szféra mellett a hazai közéletben is rendkívül aktív jelenléttel bír. Rendszeresen megnyilvánul társadalmi kérdésekben, és határozottan kiáll...
Lifestyle
Súlyos veszélyre és bűncselekményre figyelmeztet a rendőrség: ismeretlenek elvittek a Duna-partról egy feltételezhetően II. világháborús robbanótestet.