Egy csodálatos újrakezdés története: "Elhitettem magammal, hogy az étel a gyógyszer, én pedig élni akarok."

„Elhitettem magammal, hogy az étel a gyógyszer, én pedig élni akarok, céljaim vannak, és azokat be akarom teljesíteni” – Bogár Nikolett egykori modell, a Richter Főnix Közösség tagja, aki megküzdött az anorexiával. (x)

Hogy kezdődött a betegséged?

14 éves voltam, amikor kicsúcsosodott a probléma. Tipikus jó tanuló, jó sportoló, nagyon bogár nikolett modell evészavar újrakezdés megfelelni akaró, mindenben a tökéletesre törekvő lány voltam. Mindez szorongással járt és kényszeres tünetekben manifesztálódott. Ahogy serdültem, az is foglalkoztatott, hogy hogy nézek ki a kortársaimhoz hasonlítva vagy mennyire tetszem a fiúknak. Amikor közeledett a gimi választás, azon is szorongani kezdtem, hogy mi lesz belőlem. Egyre rosszabb lett az étvágyam, lement rólam pár kiló. El is kezdtek piszkálni az osztályban, hogy anorexiás vagyok, pedig akkor még semmi bajom nem volt. Valahogy aztán elindult a lefelé húzó spirál. Mondogatták, hogy híznom kéne, ennem kéne. Ez később dacba fordult át, hogy csak azért se fogok. Peregtek rólam a kilók. Mire elkezdődött a gimi, körülbelül 40 kg voltam. Novemberre értem el a 30 kg-t. Ez a 178 cm-hez nagyon vészjósló volt. Mindenki látta körülöttem, hogy baj van, én is felfogtam, de egyszerűen nem tudtam mit tenni.

A szüleid hogy próbáltak segíteni?

Amikor elkezdtem fogyni, elvittek háziorvoshoz, aki adott vitaminokat, étrend kiegészítőket, és mondogatta, hogy hízni kellene egy kicsit. 52 kg voltam, mikor elkezdődött. 45 kg körül egész jól éreztem még magam. Szerettem az XS-es ruhákat. Átértem egy kezemmel a felkaromat, később a combomat is. Aztán egy idő után elkezdtem pszichológushoz is járni. Az borzasztó volt. Mindig becsaptam a szakembert, hazudtam, hogy mit eszek. A következő lépés egy pszichiáter lett volna, de én annyira megijedtem, hogy kórház és infúzió lesz belőle, hogy minden erőmmel küzdöttem ellene. A szüleimmel csatákat vívtunk, de folyton azt mondogattam, hogy bízzanak bennem. Meg hogy minél jobban erőltetik, annál kevesebbet fogok enni.

étkezési problémák családi segítség

Aztán jött az a bizonyos novemberi nap.

Hazaértem a suliból, ültem a szobában és azt éreztem, hogy lehet másnap nem fogok felébredni. Máshogy vert a szívem, nehéz volt levegőt venni. Egy öt fokú lépcsőn alig bírtam felmenni. Nagyon rossz állapotban voltam. A szüleim elvittek a gyulai kórház gyermekpszichiátriájára. Aznap este azt éreztem, hogy fel fogja adni a szervezetem, ezért nem aludhatok el. Végigvirrasztottam az éjszakát. Másnap reggel jött a főorvos asszony, aki egyből mondta, hogy az intenzívre kell vinni, mert életveszélyes állapotban vagyok. Ott aztán nemsokára nagy nyugalomérzés töltött el, valamiféle biztonságérzet. Tudtam, hogy rendben leszek, meg fognak gyógyítani. Később felhívtam anyukámat, hogy hozzon nekem egy kakaós csigát. Boldogan megettem. Elhitettem magammal, hogy ezt így kell csinálni. Hogy az étel a gyógyszer, én pedig élni akarok, céljaim vannak, és azokat be akarom teljesíteni.

A gyógyulási folyamat során meg is talált egy nem akármilyen lehetőség.

Pedig nem volt célom modellnek lenni. Egyszerűen csak azt éreztem, hogy ismét szükségem lenne valamiféle visszajelzésre, hogy csinos vagyok, vékony vagyok. A kórház után fél évvel elmentem egy modellversenyre, amit végül sikerült megnyernem. Kaptam modellszerződést, és akkor azt éreztem, hogy úgy kell maradnom, olyan vékonynak, amilyen akkor voltam.

Hogy élted meg ezeket az éveket?

Jártam Párizsban, Londonban, Milánóban, New Yorkban… Bizonyos részeit élveztem: utazni, felfedezni a világot. Ennek ellenére folyamatosan az járt a fejemben, hogy bárcsak vége lenne, mert annyira szorongtam belül, hogy elég vékony vagyok-e, rám jönnek-e a ruhák, stb. Teljesíteni akartam a szakma elvárását, és a legjobb akartam lenni. Kikötöttem magamnak, hogy rám soha nem fognak panaszkodni, hogy fogynom kéne. 47-48 kilósan top formában voltam az ügynökeim szerint. Ennek érdekében sajnos sokszor hashajtókat szedtem, és túlhajtottam magam, 15-30 km-ereket futottam. Volt, hogy semmit nem ettem.

bulimia utáni regenerálódás

Ekkor ismerted fel, hogy nem mehet így tovább? Mi fordított vissza az egészséged felé?

Bővebben a Richter Főnix Közösségről

A Richter Főnix Közösség olyan bátor nők közössége, akik képesek voltak a mélypont után felállni és újrakezdeni az életüket. Ha magadra ismersz, küldd el a saját történetedet, hogy erőt adjon mindazoknak, akik még nem értek ennek a hosszú útnak a végére!

További inspiráló női élettörténetekért és izgalmas tartalmakért látogass el Facebook és Instagram oldalukra, vagy weboldalukra!

Rájöttem, hogy amiért a kórházban küzdöttem, így nem fog megvalósulni, a céljaimat nem fogom tudni elérni. Emlékszem, jártam az utcákat Párizsban, néztem a luxusplakátokat, és azt kérdeztem magamtól, ha én lennék ezen a plakáton, vajon boldog lennék? Azt válaszoltam magamnak, hogy nem igazán. Ugyanis a modellkedés nem tőlem függ, nem rólam szól. Egyedül azt tudom adni, ahogyan kinézek, de lényegében semmit nem tudok tenni a karrierem előmeneteléért. Az az ügynökeim kezében van, ők promotálnak. De van 5000 másik lány, akik ebben a helyzetben vannak, mi van akkor, ha ők jobban tetszenek az ügyfélnek? A modellkedés nem olyan, mint egy normál karrierút, hogy elvégzem az egyetemet és lépkedek fel a ranglétrán, hanem csak ülök és várok, hogy hátha én leszek az, aki megüti a szupermodell kategóriát. Én nem ilyen ember voltam. Én szerettem megdolgozni a saját eredményeimért. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy tönkreteszem magamat, az egészségemet. Úgyhogy úgy döntöttem elkezdem az egyetemet, ahová két évvel korábban felvettek, csak passziváltattam, és gyógyszerész leszek.

Milyen volt az első időszak modellkedés nélkül?

Akkor jött az érem másik oldala. Hirtelen falásrohamaim lettek. Borzasztó sokat ettem. Fel is szedtem jó pár kilót. 65-68 kg lehettem. Volt, hogy egy egész csomag tésztát megettem két üveg paradicsomszósszal. Csak otthon ettem titokban, vagy az utcán, reménykedve, hogy ismerősök nem látnak meg. Megszégyenítő volt, hogy ott voltam 20 kilóval nehezebben. Ennek fejében még a teljesítményem is romlott, rosszabbak lettek a jegyeim is.

richter főnix közösség életút

Mi fordított át újra?

Megkerestem az egyetemen Túry Ferencet, aki itthon az egyik legismertebb evészavar szakértő. Érdekesség, hogy a betegségem alatt több anorexiával kapcsolatos könyvét is olvastam. Leírhatatlan érzés volt, hogy egyszer csak elérhető közelségbe került. Jól esett, hogy el is vállalt. Elkezdtünk egy terápiát. Felmelegítettem régi kapcsolatokat, bele helyeztem magam régen tapasztalt vagy kényelmetlennek tűnő szituációkba, ilyen volt például a társaságban evés. Elkezdtem kiegyensúlyozottabban enni. Aztán pedig megismerkedtem a barátommal, aki szintén sokat segített. Türelmes és megértő volt velem. Együtt ettünk, főztünk. Teljesen elmúltak a falásrohamaim. Ma már nem gondolkodom azon, hogy mit ehetek vagy mit nem. Jól érzem magam.

Közben a tanároddal kialakult egy szakmai együttműködés is.

Túry Ferenccel még a Tudományos Diákköri Munka keretein belül kezdtük el vizsgálni az evészavarok és a divatmodellek közötti kapcsolatot. Ez a munkánk odáig csúcsosodott, hogy megjelent belőle egy közös könyvünk először angolul, majd magyarul. Jelenleg pedig a korábbi kutatást folytatjuk, újfajta módszerekkel vizsgáljuk tovább az evészavarok kialakulásának magas kockázati arányát divatmodellek körében.

túry ferenc evészavar szakértő divatmodellek

Miért érezted fontosnak megosztani a történetedet másokkal?

Abban bízok, hogy az én történetem segíthet másoknak abban, hogy ráeszméljenek, hogy lényegében majdnem mindenfajta nehézségből lehet valamiféle pozitív kiutat találni.

A Bogár Niki életútjáról készült kisfilmet itt tudod megnézni!

Lead fotó, fotók: Bogár Nikolett, Békés Megyei Könyvtár, Richter

Oldalak