Lifestyle

Kutatás bizonyítja: a pénz igenis boldogít

Egy friss kutatás megdöntötte annak a széleskörben ismert állításnak az igazságtartalmát, miszerint a pénz nem boldogít. Mint kiderült, ennek pont az ellenkezője igaz: a pénz igenis boldogabbá teszi az embert.

Pénz = boldogság?

„A pénz nem boldogít” – tartja a mondás, ám úgy tűnik, ez a megállapítás nem egészen fedi a valóságot, sőt valójában szöges ellentétben áll azzal, írja a hvg.hu egy friss kutatás eredményeire hivatkozva.

Amerikai kutatók arra már 2018-ban fényt derítettek, hogy létezik egy összeghatár, ami felett a pénz képes boldogabbá tenni az embert. Ezt 60 ezer és 75 ezer amerikai dolláros éves fizetés közé lőtték be, ami nagyjából évi 19-24 millió forintot jelent jelenlegi árfolyamon. Aki ennél többet visz haza, az már nem feltétlenül boldogabb. A Proceedings of the National Academy of Sciences hasábjain megjelent újabb, a témával foglalkozó kutatási eredmény pontosította a korábbi felmérés módszertanát, hogy megnézze, így is helytállók-e a megállapítások.

Az eredeti felmérés egy alkalmazás adataira támaszkodott, amelyben a jövedelemadatokat és a boldogság mértékét regisztrálták a felhasználók. A résztvevőket arra kérték, értékeljék, mennyire voltak boldogok a korábbi időszakban, ám az új kutatás szerzője, Matthew A. Killingsworth szerint ez nem túl szerencsés. Már csak azért sem, mert megkövetelte, hogy pontosan emlékezzenek vissza arra, mikor hogyan érezték magukat. Emiatt az is előfordulhatott, hogy a pénznek semmi köze nem volt a boldogsághoz. Ezt a típusú torzítást igyekezett kiküszöbölni az új kutatás során. Bár ugyanazt az appot használta, az alkalmazás egész nap kérdezgette az embereket, hogy aktuálisan hogyan érzik magukat. Összesen 33 391 amerikai dolgozó vett részt a felmérésben, akik 1 725 994 alkalommal válaszoltak a nekik feltett kérdésre.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A kutatásból kiderült: a jövedelem és a boldogságérzet közötti kapcsolat egyenesen arányos egymással, legyen szó akár a pillanatnyi boldogságról, vagy az élettel való elégedettségről. A szakember szerint ennek oka az lehet, hogy az emberek szívesen költenek pénzt az élvezeteik növelésére és a szenvedésük csökkentésére. Márpedig az, hogy mennyit lehet ilyesmire költeni, nagyban függ attól, hogy mennyit keres az illető.

A publikáció szerint a korábbi tanulmánnyal ellentétben nem volt olyan jövedelemküszöb, ami felett az emberek jóllét-érzése már csökkenne vagy stagnálna. Killingsworth szerint ha van is ilyen, akkor az jóval magasabb összeget jelenthet, mint eddig gondolták.

Régóta uralkodó tévhitet próbál eloszlatni a World Heart Federation nevű, szív- és érrendszeri betegségek ellen küzdő szervezet: a szakemberek állítása szerint nem segít a szívbetegség elkerülésében a kis mennyiségű alkohol. Pedig rengetegen vannak, akik a napi egy pohár bor jótékony hatására esküsznek.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Mindannyiunknak volt legalább egy beceneve az iskolában, amelyet a barátaink vagy osztálytársaink ragasztottak ránk. Nincs ez másként György herceggel sem, akit a jövőbeli uralkodó helyett egy sokkal...
Lifestyle
A gyanútlan utazók megkopasztására szakosodott vendéglátósok idén is gőzerővel dolgoznak a legnépszerűbb európai városokban. Egy floridai nő brutális összegű számlát kapott két egyszerű fagylaltért...
Lifestyle
A legtöbb ember elköveti ezt a súlyos hibát a kávéfőzés során, amivel teljesen tönkreteszi a drága kávébab aromáját. Egy kávészakértő elárulta, miért bűn a csapvíz és az ásványvíz használata.
Lifestyle
A következő hetek nem mindenkinek tartogatnak könnyű pillanatokat. Három csillagjegy életében olyan kihívások jelenhetnek meg, amelyek próbára tehetik a türelmüket, az alkalmazkodóképességüket és a...
Lifestyle
Az univerzum néha váratlanul rendezi át a lapokat, és úgy tűnik, most három csillagjegy számára különösen kedvező fordulatok érkezhetnek. Olyan lehetőségek nyílhatnak meg előttük, amelyekre már...
Lifestyle
Nincs is jobb egy marék édes, lédús cseresznyénél egy forró nyári napon, ám nem árt résen lenni a fogyasztása előtt – a kívülről tökéletesnek tűnő gyümölcs néha egy nem kívánt „betolakodót” is...