Lifestyle

Orbán Viktor bejelentette: szombattól jön az újabb nyitás

A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában mondta el, ha elérjük a 4 millió beoltottat, újabb lépcső következik. Orbán Viktor szerint ma egy újabb szakaszhatárhoz érkezünk, a kormányfő szerint nem kétséges, hogy szombattól folytatódhat a nyitás.

Biztosan meglesz a 4 millió beoltott

Mivel már csak kevesebb, mint 100 ezer oltást kell beadni, ezért szombat reggeltől életbe léptetik a következő szabályokat: módosul a kijárási tilalom kezdete, éjfélre kell hazaérni, a vendéglátóipari egységek és boltok 11-ig lehetnek nyitva, a védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára pedig megnyílnak helyek – többek között a mozik, edzőtermek, a szállodák, a vendéglátóhelyek belső terei –, felnőtt rokon kíséretében a fiatalok is látogathatják a helyeket. Minderről a Kossuth Rádió reggeli műsorában beszélt Orbán Viktor miniszterelnök.

Az interjú során a kormányfő arról is beszélt, döntöttek arról, hogy a 16-18 év köztieket Pfizerrel oltják, az érettségik után. Aki Pfizert akar kapni, ma még kaphat, aztán ezeket félreteszik a diákoknak, a többieknek hetek múlva jut ilyen oltóanyag.

A múlt hétvégi terasznyitásokkal kapcsolatban Orbán azt mondja, felnőtt embereknek felelősségteljesen kellene viselkednie. Az oltás „golyóálló mellényként” véd a vírus ellen. Azoknak viszont, akik még nem vették fel az oltást, okosan kellene viselkedniük. Nem vagyunk túl a járványon, az utolsó döntő ütközet közelében vagyunk, a szabályokat be kell tartani – üzente a miniszterelnök.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Orbán szerint a védettségi igazolványokkal szembeni alkotmányos kifogások nem megalapozottak. Szijjártó Péter fog kétoldalú megállapodásokat kötni a környező országokkal arról, hogy kölcsönösen elfogadjuk egymás oltási igazolványait. Szerbiával és Montenegróval már megállapodtak, tárgyalnak a többi országgal. A kormányfő ígéretet tett, hogy a kínai vakcinával beoltottak szabadon utazhatnak majd a nyár során. Az EU-s vakcinaigazolványról szerinte hónapok múlva lesz csak döntés, addig használjuk a nemzeti igazolványokat.

A nyitás következő lépéseit illetően Orbán Viktor azt mondta, nincs arról döntés, hogy 4,5 millió oltottnál, vagy 5 millió oltottnál várhatók-e további enyhítések. Ez az oltási hajlandóságtól is függ, ha a nagykorúak felét beoltják, akkor ellanyhul a lelkesedés. Most már oda jutottunk, hogy több a rendelkezésre álló vakcina, mint ahányan oltást akarnak.

A kormányfő a járványhelyzettel kapcsolatban még arról beszélt, hogy a válságkezelés és az újraindulás érdekében gazdasági újraindítási operatív törzs alakul.

Rendkívüli oltási akció lesz ma: a Sinopharm mellett az oltásra regisztráltak a Pfizer vakcinájára is foglalhatnak időpontot a kórházi oltópontokra az Országos Oltási Munkacsoport döntése értelmében.

Leadfotó: facebook.com/orbanviktor

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Hivatalosan is megjelent a 2026/2027-es tanév rendje, így a családok és a pedagógusok már most elkezdhetik tervezni a következő szezont. A megszokott keretek mellett több olyan újítás is helyet...
Sztárok
Thylane Blondeaut 2006-ban kezdték a világ legszebb kislányának nevezni: a becenevet még a Vogue magazintól kapta, azóta viszont a francia modell már felnőtt nővé érett, és 25 évesen, hétfőn férjhez...
Sztárok
A harmadik gyermekével várandós Anne Hathaway szinte kicsattan a boldogságtól: a gyönyörű sztárt nemrég New Yorkban kapták lencsevégre, méghozzá egy elképesztő megjelenésben.
Lifestyle
Rendkívüli közleményben figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): Magyarországon, a beregsurányi térségben hivatalosan is azonosították a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétét...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...