Lifestyle

21 éve történt a megdöbbentő oktogoni mészárlás, a gyilkos a börtönben tölti élete hátralévő részét

Folytatódott a lövöldözés

A gyorsétteremben kitört a pánik, az emberek kimenekültek az utcára, velük együtt pedig az elkövető is. A körúton a Nyugati pályaudvar irányába indult, de az úton két fiatal jött vele szembe, akik a férfi szerint „bűnöző alkatúak” voltak, ezért aztán egyiküket, egy 17 éves fiút – akit elmondása szerint zsebtolvajnak nézett –, hasba lőtt, a másiknak pedig a lába elé, az útra lőtt. A fiatal a korabeli hírek szerint súlyos sérülésével a szomszédos Szondi utcáig menekült, ott találták meg a mentősök. Tizenöt éves társa sértetlenül elmenekült a helyszínről.

Bódi a vallomása szerint „ekkor döbbent rá, hogy akkorát hibázott, amit már nem lehet jóvátenni, ezért elindult, hogy az első rendőrnek feladja magát”. A férfit végül két gyalogos rendőrjárőr vette észre az Aradi utcánál, és mivel hallották a lövéseket, gyanúsnak találták a férfit, igazoltatták, ekkor derült ki, hogy fegyvere is van. Amikor megkérdezték, miért van az nála, az egyik rendőr elmondása szerint Bódi rezzenéstelen arccal bevallotta, hogy lelőtt négy embert, és hozzátette: ezzel ad nekik egy kis munkát.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Miközben a rendőrök megbilincselték, mindenféle ellenállás nélkül annyit mondott még, hogy ahhoz hosszas filozófiai fejtegetések kellenének, hogy megindokolja, miért gyilkolt. Bódit még ötödikén délelőtt kihallgatták, de még akkor is csak annyit mondott, azért gyilkolt, mert „inkább ők pusztuljanak, mint én”.

Még nincs vége, lapozz!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.
Lifestyle
Az Oroszlán ma több embert is maga mellé állíthat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
Természetesen a mosogatószivacsnak tisztának, és nem használtnak kell lennie.
Lifestyle
A kártyabirtokos hiába akarta befizetni a sok pénzt az ATM-nél, az összeg nem jelent meg a képernyőn.
Lifestyle
A Femcafe idén is kilátogatott a Sziget Fesztiválra, amely ma már jóval többről szól, mint a bulizás. Számos szervezet kap itt teret, hogy fontos társadalmi ügyek mellett álljon ki és üzeneteket...
Lifestyle
Egy amerikai nő alig pár ezer forintért vett meg egy használt ruhát, ám a címkét megpillantva kiderült, hogy egy igazi vagyonra bukkant.