Lifestyle

A nyugdíjasok ezt általában kifelejtik ebből a hivatalos iratból, nagy baj lehet belőle

A nyugdíjasok számár ez nem pusztán egy papír, hanem hivatalos jogi irat, amelynek rendben kell lennie.

Ezért fontos, hogy ne hagyjunk ki belőle semmit

Az emberi élet egyik legnagyobb paradoxona, hogy miközben fiatalon a jövőt szinte végtelennek érezzük, az idő múlásával egyre inkább szembesülünk azzal, hogy minden döntésünknek hosszú távú következményei vannak. Ezért rendkívül fontos az öregkorra való felkészülés is.

Lényeges, hogy időben elkezdjünk gondolkodni arról, hogyan szeretnénk megélni ezt az időszakot, milyen biztonsági hálót építünk magunk köré, és hogyan készítjük elő a jogi, pénzügyi és lelki kereteket, amelyek majd segítenek bennünket és családunkat.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Ennek egyik kulcseleme a végrendelet. Ennek a célja, hogy az ember halála után egyértelműen rendezze a vagyon, az örökség és a személyes kívánságok sorsát. A magyar jogrendben a végrendelet szigorú formai követelményekhez kötött: lehet közjegyző előtt tett, írásban rögzített, vagy akár saját kézzel írt dokumentum, de minden esetben világosan kell tartalmaznia az örökhagyó akaratát. Ez a hivatalos jelleg adja meg a súlyát, hiszen a bíróságok és az örökösök számára ez az irat lesz az iránytű, amely kijelöli, hogyan kell eljárni a hagyaték ügyében.

Milyen hibákat szoktak elkövetni a nyugdíjasok, amikor belevágnak a megírásába, azt a galériánkban megmutatjuk!

Leadfotó: 123RF

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Számodra vajon mit tartogatnak a csillagok a következő napokban? Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Fashion&Beauty
Amikor a levelek hullani kezdenek és a levegő hűvösebb lesz, hivatalosan is elérkezik a bekuckózós őszi idő. Habár rengeteg étel létezik, amely tiltólistás a négylábú kedvenceink számára, van néhány...
Sztárok
Harry herceg egy nyilvános eseményen mesélt 7 éves fiáról, Archie-ról, akinek az iskolakezdés nem egészen úgy alakult, ahogyan szerette volna.
Lifestyle
Van, aki soha nem gondolkodott még el azon, melyik csuklójára csatolja fel az óráját, mások viszont tudatosan ragaszkodnak a megszokott oldalukhoz. De vajon puszta kényelemről van szó, vagy a...
Sztárok
A 48 éves Szutida thai királyné nemcsak elbűvölő szépségével és kifinomult öltözködésével hívja fel magára a figyelmet, hanem egészen különleges életútjával is.