Lifestyle

A Nap-éj egyenlőség nemcsak a tavaszt hozza el, hanem az emberi egységességet is

A nap-éj egyenlőség egy csillagászati esemény, amelyben a földi egyenlítő síkja áthalad a Nap középpontján, ami évente csupán két alkalommal fordul elő, méghozzá március 21. és szeptember 23. körül. Nemcsak csillagászati értelemben fontos erről beszélni, ugyanis más jelentősége is van. Eláruljuk, hogy miről is van szó pontosan!

Márciusi nap-éj egyenlőség

2011 volt az utolsó olyan év, amikor a tavaszi nap-éj egyenlőség március 21-re esett, most már állítólag mindig korábban jön el ez az időpont a szökőévek miatt. A négyévenkénti 45 perces csúszás azt eredményezi majd, hogy 2012-től 2047-ig minden évben március 20-ára, 2048-tól pedig 19-ére esik a csillagászati tavasz kezdete. Az időnként előforduló eltérés a naptári és csillagászati számítás között abból adódik, hogy a római katolikus egyház annak érdekében, hogy a húsvét időpontját egyszerűbben meg lehessen határozni, a nap-éj egyenlőség időpontját mindig március 21-ére teszi. Nemcsak a tavaszt ünnepeljük ezen a napon, hanem A planetáris tudat világnapját is, amely március 21-re esik. Célja az, hogy népszerűsítse a globális tudatosságot, annak átérzését, hogy az emberiség egységes. Ezen a napon úgynevezett napfelkelte-fesztiválokat rendeznek. Lapozz a cikk folytatásáért!

Lapozz a cikk folytatásáért!

Fotó: 123RF.com

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Lifestyle
Sztárok
Ha te is nézted a Gyilkos elmék című sorozatot, bizonyára emlékszel Emily Prentiss különleges ügynökre. Az őt alakító színésznő, Paget Brewster ma már az ötvenes éveiben jár, és nem egészen úgy néz...
Sztárok
2025 tényleg a változások éve lesz a sussexiek házasságában? Nos, egyesek szerint van egy férfi Meghan múltjában, akin a hercegné még nem biztos, hogy teljesen túltette magát, erre utal az is, hogy...
Egészség
A hozzá hasonló zöldségeknek is van különleges tulajdonsága, de csak ez tartalmaz egy speciális összetevőt, ami alaposan csökkenti a rák kockázatát.
Sztárok
A 35 éves hollywoodi sztár mindig kitesz magáért, ha a vörös szőnyegre lép, ez pedig most sem volt másképp, így nem csoda, hogy minden tekintetet magára vonzott.
Lifestyle
Népszerű programban rejtőzött el az egyik vírus, és sajnos képtelenség eltávolítani, újra kell telepíteni a Windowst miatta.
Egészség
Talán még nem hallottál erről a "trükkről", pedig a szakértők szerint állítólag egy kis só a nyelv alá téve segíthet a jobb alvásban.