„Nagyon hálásak a családok a munkánkért, és ez minket is feltölt" - így igyekeznek integrálni a menekült családokat a helyi közösségekbe
A bonyhádi Laurus Alapítvány 2022 májusában nyert támogatást a United Way Magyarországtól az Együtt Ukrajnáért pályázat során, amit a mentorálás fedezésére és adományok vásárlására fordítottak. Emellett az elmúlt hónapok során az itt élő menekült családokat igyekeztek beintegrálni a helyi közösségekbe. Dudás Olga, az alapítvány vezetője és Fábiánné Illés Katalin, az alapítvány munkatársa mesélt a tapasztalataikról.
Hogyan találkoztak először a menekült problémával Bonyhádon? Hogy kerültek oda a menekült családok?
A háború kitörésekor a Laurus Alapítvány meghirdetett egy gyűjtő akciót. Az első ütemben vittünk Kisvárdára egy szállítmányt, egy partnerszervezethez. Aztán tovább folytattuk a gyűjtést, szinte magától értetődő volt, hogy segítenünk kell. Egy idő után Bonyhádon is megjelentek a menekült családok.
Hogy vettétek fel velük a kapcsolatot? Mennyire változó a családok létszáma?
Március 14-én jöttek először ukrán családok a városba a Katasztrófavédelem segítségével. Már volt itt gyűjtött adományunk akkorra: ágyneműk, vegyszerek, tisztítószerek. Aztán fokozatosan a környéken sok más családról is tudomást szereztünk, volt, hogy nekünk írtak, volt, hogy mi kerestük őket. Kezdetben Nagymányokon, Kisvejkén, Bonyhádon három családdal voltunk kapcsoltban szorosabban, később jutottunk el Szekszárdra, Domboriba, Faddra, Gerjenbe, Paksra több családhoz. Kisvejkén körülbelül az első ütemben több családban 36 fő, majd elutazásukat követően (mivel mezőgazdasági idénymunkában dolgoztak) újabb 31 fő volt kapcsolatban velünk. Ők augusztus végén utaztak tovább. Nagymányokon 7 főt segítettünk május óta, ők a kisfiuk szükséges műtéte miatt utaztak el a család többi részéhez Romániába és a helyükre került újabb 7 fős családot is elláttuk. Ebből a családból a gyerekeket a szülők hazavitték Kárpátaljára, ők pedig Hollandiában vállaltak munkát. A Domboriban lévő táborban 31 fő lakott 2 kismamával, sok gyermekkel. Mivel a táborban nem volt fűtés, a férfiak építőipari munkája csökkent, ők októberben hazautaztak. Faddon 2 testvéri családot mentorálunk.
Nemrég is érkeztek új családok, így most épp tíz család kap rendszeresen mentori segítséget és adományt. A közelmúltban Szekszárdra is érkezett újabb család, ott két családdal állunk jelenleg kapcsoltban. Pakson eddig 5 családot gondoztunk, most pedig újabb 5 családdal vettük fel a kapcsolatot. Szóval folyamatosan változik a létszám.
Az őszi időszakban előzetes egyeztetés után gyógyszereket is viszünk a családoknak. Úgy próbálkozunk az adományok elosztásával, hogy az a legideálisabb módon, a családok igényei szerint valósuljon meg. Van olyan önkéntes segítőnk, aki rendszeresen jár ki Kárpátaljára, Munkácsra és a környékére: nekik is küldünk ki adományokat. Legutóbb ruha adományokat. Az alapján is szelektálunk, mi az, amiből mi már nem tudunk hasznosítani itt helyben, így ágyneműket is vittünk ki.
A „Befogadó” projektet úgy írják le, mint ami egy hat hónapos integráló projekt. Iskolába, a magyar hétköznapi életbe próbálták bevonni a családokat. Ez mennyire sikerült?
Bonyhádon 10 fős családnak az adományokon, mentoráláson és irataik ügyintézésén túl, mivel ukrán anyanyelvűek, magyar nyelvoktatást biztosítunk május óta. Ukrán nyelvű család van még Szekszárdon és Pakson is. Apuka, anyuka és a rokonság is együtt jöttek át. A gyerekek iskolába járnak és én tanítom őket magyarra. Sok családdal vagyunk kapcsolatban: összesen 182 fő volt, akivel kapcsoltban álltunk az elmúlt időszakban, volt, aki tovább utazott, olyan is előfordult, aki visszament Ukrajnába, de jöttek helyettük újak.
Ukrán családok Pakson is vannak, nekik pont tegnap szereztem ukránul és oroszul fordító tanárt. A napi teendőiket próbáljuk intézni. Munkahelyet keresünk apukának és sok hivatalos papírt intézünk nekik. Munkaügyi központba, menekültügyi központba kísérjük őket, megélhetési támogatást intéztünk nekik a hivatalokban. Nagymamát is próbáljuk regisztrálni, mert megszűnt az ukrán nyugdíja. Most aktuálisan van olyan családtag, akit fogorvoshoz jelentettünk be, így hát látszik, hogy minden hétköznapi szituációban segítünk. Családsegítítő szolgálatokkal is rendszeresen kapcsolatot tartunk, a United Way Magyarország támogatásából pedig minimum két hetente csomagot kapnak a családok.
A magyar családoknál egyszerűbb a kommunikáció, de az ukránokkal fordítóprogramokkal oldjuk meg a beszélgetést, ha oroszul nem értjük meg pontosan egymást. Én úgy hívom: „szoros emberfogással segítjük őket”. Ami annyit tesz, hogy ha jól vannak, akkor általában adományt viszünk, és beszélgetünk velük. Ha van bármi igényük, akkor tudják, hogy jelezhetik felénk. Holnap például az egyik családot segítjük az utazásban, buszmenetrendet nézünk nekik és ehhez kapcsolódó feladatokat látunk el.
Hányan csináljátok ezt a munkát? Milyen a munkamegosztás köztetek?
Fábiánné Illés Kata kolléganőm az adományokért és adminisztratív feladatokért felel elsősorban, én a pénzügyi feladatokért, beszerzésekért, a marketinget és nyelvoktatást viszem. De rengeteg mindent csinálunk ketten, például a családok felkutatását is együtt végezzük. Adományokért is ketten megyünk, legutóbb például búrotadományokért. A polgármesterekkel a kapcsolattartást, a szervezet képviseletét én látom el, Kata viszont nagyon sokat segít a csomagok összeállításában, és ügyintézésben, szállításban, elosztásban, de mondhatjuk, hogy szimbiózisban dolgozunk.
Hogy megy az integráció a gyakorlatban? Milyen nehézségek adódnak?
A kárpátaljai magyar családok, akik nálunk vannak, nagy részben cigányok. Ők vagy átutazóban vannak és azért nem lehetséges igazán az integrációjuk, vagy azért nehéz az integráció, mert nem azon a szinten vannak a gyerekek, mint korabeli társaik. Ráadásul a szülők egy része írástudatlan, sokszor a gyerekeket kérik meg, hogy írják alá helyettük a hivatalos papírokat. A gyerekek Kárpátalján az iskolarendszer különbözősége miatt általában nem jártak iskolába, a nők nem is dolgoznak, de házimunkát végeznek. Az asszonyok látják el a családot, de nagyon rossz körülmények közül jöttek. Számukra az a fontos, hogy az alapszükséglet meglegyen és a gyerekeket bevigyük az intézményekbe. Ami fontos, hogy a gyerekek egyéni fejlesztése is megvalósuljon. Sok olyan gyerekről tudunk, akiket még oviba visszatartanak, hogy ott kapjon egy alapfejlesztést, amivel elindulhat az iskolába.
Az ukránokkal nincs ilyen szempontból probléma, abszolút kompatibilis módon integrálhatóak. A bonyhádiak esetében a gyerekek a saját évfolyamukba járnak és nagyon szorgalmasak, igyekvőek. A szülők maximálisan támogatják őket a magyar tanulásban, ők is jönnek velük órára, segítik orosz közvetítő nyelvvel a tanítást. Az iskolában felzárkóztató órát biztosítanak számukra. Mi nyelvkönyveket szereztünk be nekik. A paksi családnál például a fogorvos hölgy el tudott helyezkedni a saját szakmájában. A pszichológus anyukának próbálunk nyelvi segítést adni, hogy a végzettségének megfelelően tudjon munkába állni. Általában az ukrán családok integrálása könnyebb, mert jobb körülmények közül jönnek, szocializációjuk jobban hasonlít a hazai viszonyokhoz, de mindenkinél próbálkozunk. Kis lépésekben sikerül velük haladni, és együttműködünk az intézményekkel, családsegítőkkel is.
Olyan esetünk is volt már, hogy egy cigány család egyik napról a másikra elutazott Hollandiába, mert kaptak kontaktot egy jobban fizető álláshoz. Pedig a gyerekek jártak iskolába. Náluk ezért nehéz mert gondolnak egyet és tovább állnak. Arra is volt példa, hogy tőlünk tudta meg a polgármester, hogy ott az adott faluban élnek menekültek. Az apával munkásszállására érkezett a család és tőlünk tudták meg, hogy a családban van egy csecsemő, akit a védőnőnek el kéne látnia. Ebben az esetben ők kértek segítséget tőlünk. Több helyről is megkaptuk, hogy nagyon jó velünk együtt dolgozni, mert más szervezettől nem kaptak ennyi támogatást. Mi is ezt tapasztaltuk, hogy mi hamarabb és jobban ott voltunk, mint akár a nagyobb szervezetek.
A szülők mentorálása, munkához juttatása mennyire volt sikeres?
Több helyen van pozitív példa szerencsére, de mindig voltak kihívások. Az egyik családnál a nagymamának megcsináltattuk a papírjait. Hivatalos lakcímkártyájuk nem volt, ezért bankszámlát nem lehetett nyitni, ahhoz ugyanis szükséges a lakcímkártya is. Hatósági igazolványra sem adnak ki kártyát. A munkáltatóknak meg kellett érteniük, hogy csak készpénzben tudja kapni a fizetést. Nagymamának egy gyárban találtunk munkát, és ő örült is a munkalehetőségnek, de sajnos a keze nem bírta, így most próbálunk takarítói állást szerezni neki. Ugyanennél a családnál az édesapának szereztünk munkahelyet, már kétszer is. Ugyanis a munkavédelmi ellenőrzés során nem volt orosz munkavédelmi leírás a cégnél, így egy ellenőrzés során ez kibukott, ezért eljárást indítottak a munkáltató ellen. Az eljárás miatt viszont másik építőipari munkahelyet kellett keressünk Szásának, most ott dolgozik.
Egy másik szekszárdi családnál apuka dolgozik az építőiparban, anyuka pedig otthon van a gyerekkel. A nagymányoki családban az apuka közmunkásként dolgozik az önkormányzatnál. Itt úgy fogadnak családokat, hogy munkavállalalásra hajlandó legyen a befogadott család, cserébe lakhatást is és étkezést is biztosítanak nekik. Figyelnek arra, hogy az integráció meginduljon. Sajnos olyanra is van példa, ahol az önkormányzat egyáltalán nem veszi ki a részét ezekből a feladatokból. Itt vagy magánszállásokon, vagy bérleményekben vannak elszállásolva sokszor túlzott albérleti díjért. Ez esetben például az átköltözést szorgalmaztuk új helyre. A másik esetben a munkáltató adott lakhelyet, de attól tart, hogy a munka végeztével nem tudja az ingatlan elhagyására bírni a családot és így nem engedi őket a lakhely ingatlanba bejelentkezni őket. Így a kártya ügyintézés is problémás.
Ha minden támogatást megkapnak (munkahely, lakhatási támogatás, gyerekek utáni ellátás), akkor azért már valamilyen szinten meg tud élni a család önállóan. Ettől függetlenül folyamatosan online kapcsolatban vagyunk a családsegítőkkel, önkormányzatokkal is – tőlük kérdezünk, hogy mit vigyünk, mivel segíthetünk.
A végső cél, hogy mindenki önállósodni tudjon, ez mennyire tűnik most reálisnak? Mennyire tudják majd később nyomon követni a családok életét?
Biztos, hogy hosszú távon is szükség lesz a kapcsolattartásra. Elsősorban élelmiszerre és a mentori kapcsoltatásra kell itt gondolni. Iskolában magyar nyelvoktatásra van szükség. A kárpátaljai cigány családoknál a felzárkóztatás a legfontosabb. Egyáltalán nincs fogalmi rendszerük ezeknek a gyerekeknek, nagyon fontos mentori feladat lenne őket jobban eligazítani a világban. Például a családok és az intézmények részére az oktatáshoz, fejlesztéshez laptopokra pályáztunk sikeresen és az intézményeknek is eljuttattuk a pályázati lehetőséget.
Az ukrán nyelvű családokat is május óta tanítom, de még így is naponta jönnek hozzám problémákkal. Nemrég magyar telefonszámot intéztem nekik, máskor iskolai ügyintézéssel jönnek hozzám. A jövő szempontjából az oktatást és a mentori segítséget tartom a legfontosabbnak, ezek a kritikus pontok. Az élelmiszer azért fontos, mert akkor tudnak félretenni a családok, ha kapnak élelmiszert és arra már nem kell költeniük. Ha egy főnek van keresete és több tagú családot tart el, akkor nem marad plusz pénzük. Azért szoktunk nekik élelmiszert, írószert vinni, hogy tudjanak takarékoskodni.
Az egyik család megmutatta, hogy a házukat lebombázták, láttam a romok mellett az apuka ingét száradni. Ezeknek a családoknak nincs hova visszamenni. Mivel a gyerekek közösségei alakulnak, az az érdeke a szülőnek, hogy ott verjen gyökeret, ahol a közössége már létezik. Muszáj lenne a családokat hosszú távon segíteni. Volt sajnos olyan példa is, hogy egy család kénytelen volt visszamenni, mert nem volt fűtött az ingatlan, ahol elhelyezték őket, és nem akarta, hogy a gyerekét elvigyék tőle emiatt.
Vannak önkénteseink, akik velünk dolgoznak. Körülbelül 10-15 ember, akik időnként segítenek. A szoros mentorálást mi ketten csináljuk. Jó lenne még folytatni a munkát, mert még nem látjuk a háború végét. Tavasszal újra várható egy újabb menekült áradat, így ismét elképzelhető, hogy erre felé is fognak jönni családok, és a Katasztófavédelem is hozza őket. Nagyon szeretnénk valamilyen újabb támogatást szerezni arra, hogy a mentorok tovább tudjanak dolgozni. A prioritásunk egyértelműen a gyerekes családok, hogy itt is otthonra leljenek, megtalálják a kis közösségeiket. Ha azt látnám, hogy a háborúnak vége van, akkor nyugodtabban tudnám itthagyni a munkát, de nem ez a helyzet. Nagyon hálásak a családok a munkánkért, és ez minket is nagyon feltölt.
Oldalak
Hirdetés
Hasonló cikkek
