Lifestyle

Rekordalacsony volt a mozik látogatottsága az első szabad hétvégén

A repertoár egyelőre meglehetősen szűkös, számos mozi még ki sem nyitott, az előadásokra pedig csak védettségi igazolvány birtokában lehet beülni.

Nem igazán akarunk még moziba menni

Május elsején - az újranyitási folyamat legújabb fázisában - hosszú idő után ismét elérhetővé váltak a legkülönfélébb szolgáltatások azoknak, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal. Múlt hét szombattól kezdve ismét rendelkezésünkre állnak az éttermek belső terei, újra fogadnak vendégeket a szállodák, megint látogathatunk sporteseményeket, de mindezek mellett ismét megnyitották kapuikat az állatkertek, vadasparkok, játszóházak, fitnesztermek, továbbá a színházak és a mozik is. Logikus feltételezés lenne, ha azt gondolnánk, hogy egy ennyire hosszú - körülbelül félévesre nyúlt - böjtidőszak után a kiéhezett közönség valósággal megrohamozza majd a kulturális intézményeket, különös tekintettel a színházakra és a mozikra. Az utóbbi időben ugyanis rengeteg színházi előadás maradt el és mozibemutatókra sem került sor (jóllehet a meghatározó streamingszolgáltatók jóvoltából folyamatosan megtekinthette az új filmeket a közönség). Mégsem ez történt, sőt épp ellenkezőleg: az első szabad hétvégén olyan kevesen váltottak jegyet mozifilmekre, amire talán emberemlékezet óta nem volt példa. Ez persze nem jelenti automatikusan azt, hogy a közönség filmek iránti igénye megcsappant volna a pandémia legkritikusabb időszakában. Mindössze arról van szó, hogy nyitás ide vagy oda, egyelőre még ellentmondásokkal teli a jelenlegi koronavírus-helyzet, a mozik és színházak iránti korábbi kereslet pedig nem fog varázsütésre visszatérni.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, mutatjuk az okokat!

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Maryam d'Abo a nyolcvanas évek egyik legelbűvölőbb Bond-lánya volt, akinek természetes szépségét és ragyogó mosolyát közel négy évtizeddel később sem felejtették el a rajongók, nem véletlenül.
Egészség
Persze most mindenkinél jön egy őszi fáradtság, de ha mindig álmos vagy délután, az akár gondot is jelezhet.
Sztárok
Puskás Peti élő adásban szembesítette feleségét a „konyhai és nyelvtudási hiányosságaival”.
Fashion&Beauty
Te is ismered azt az érzés, amikor hetekig vadászol a tökéletes téli bőrcsizmára, végre megveszed, majd az első havas, latyakos nap után kétségbeesve látod a fehér foltokat és a repedező bőrt?
Sztárok
Katalin hercegné és 11 éves lánya, Sarolta a hétvégén egészen szokatlan közös programon vett részt, amivel alaposan meglepték a londoniakat.