Lifestyle

Holtan találták meg Molnár Beátát: erőszakos barátja ölhette meg egy dühkitörés során

Szombat óta keresték a 30 éves Molnár Beátát, a kolozsvári egyetem doktoranduszát. Molnár Beátát feltételezhetően a bántalmazás miatt korábban már elítélt Boné Ferenc volt egyetemi tanár ölte meg.

Megtalálták a szombaton eltűnt Molnár Beáta holttestét

Szombat este óta nem adott életjelt magáról Molnár Beáta. A Kolozsváron élő magyar, 30 éves marosvásárhelyi nő a barátjával, a bántalmazás miatt elítélt Boné Ferenc volt egyetemi tanárral együtt tűnt el. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Karának egykori oktatójáról két éve jelentek meg a hírek, miszerint brutálisan megverte korábbi barátnőjét az utcán. Bonét tavaly – miután volt élettársa és több más nő is arról vallott, hogy a férfi bántalmazta őket – a kolozsvári bíróság büntetlen előéletére való tekintettel 90 nap közmunkára ítélte, és kötelezte, hogy pszichológiai tanácsadáson vegyen részt – írta meg a Maszol.ro portál még kedden, hozzátéve: a bántalmazást követően az egyetem menesztette állásából a 43 éves Bonét, és óráinak egy részét Molnár Beáta vette át doktoranduszként. Boné és Molnár az elmúlt időszakban közel kerültek egymáshoz, gyakran mutatkoztak együtt.

A pár szombat délben indult el kirándulni a Kolozs megyei rekiceli vízeséshez, ekkor látták utoljára élve Molnár Beátát, utána nyoma veszett. Az ügyben a Kolozsvári Törvényszék ügyészsége nyomozott. Szerdán a Bihar megyei Báródsomos (Cornițel) község területén, egy elhagyott benzinkútnál egy zsákba rejtett holttestre bukkantak – adta hírül a Transtelex. A rendőrség később megerősítette, Molnár Beáta holttestét találták meg, aki erőszakos bűncselekmény áldozata lett. A gyilkosság fő gyanúsítottja Boné Ferenc. A feltételezett elkövető jelenleg is ismeretlen helyen tartózkodik, a rendőrség nagy erőkkel keresi.

Sajtóértesülések szerint autóval nem lépte át a határt, de ez nem jelenti azt, hogy esetleg más módon nem távozott az országból. A kolozsvári rendőrség körözést adott ki Boné Ferenc autójára, egy szürke, AR-51-LAC rendszámú Dacia Loganra is. Bóné mobiltelefonját a lakásán tartott házkutatás során megtalálták, annak alapján nem tudják követni őt, azt mindenesetre nem zárták ki a hatóságok, hogy a férfi esetleg Magyarországra szökött és itt próbál elbújni.

A 444.hu a Cluj24.ro román hírportál beszámolója alapján arról ír, hogy a román nyomozóhatóságok szerint Boné szombaton, egy dühkitörés során végzett Molnár Beátával, majd áldozata testét zacskókba csomagolva Báródsomos külterületén egy sűrű növényzettel benőtt részen rejtette el, egy főúttól mindössze kétszáz méternyire.

Molnár Beáta barátainak beszámolója szerint a nő Havasrekettyéről még küldött magáról képeket a Messengeren, pár órával később viszont már csak egy sms-t kaptak tőle azzal, hogy sajnos mégsem tud este elmenni a megbeszélt találkozóra. Ők most azt gyanítják, hogy azt az üzenetet már Boné küldhette, és barátjuk akkor már halott lehetett.

A Maszol fotót is közzétett a feltételezett elkövetőről. Kérik, hogy akinek információja van a férfi hollétéről, a 112-nél tegyen bejelentést.

Leadfotó: facebook.com/RMDSZ

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...