Családbarát intézkedések a MOL-nál: “Két hónap alatt több mint 200 családnak segítettünk” - Interjú Bán Zoltánnal

A MOL mindig is nagy hangsúlyt fektetett a család fontosságára, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint azok az intézkedéseik, melyek szerintük elengedhetetlenek a boldogság és a produktivitás szemponjtából. Ezek nem csupán a 13. havi bért, a csoportos egészségügyi biztosítást, valamint a szülői támogatást foglalják magukba, hanem a MOL Égigérő Óvodát, valamint az Égigérő Napközit is. Többek között ezekről is kérdeztük Bán Zoltánt, a MOL HR igazgatóját.

Családbarát intézkedésekről lesz szó az interjúban. Mi tesz egyáltalán egy munkahelyet családbaráttá?

Legfőképpen az, hogy a mindennapok tetteiben, lehetőségeiben hogyan támogatjuk a kollégáinkat a munka és a magánélet egyensúlyának megtartásában. Odafigyelünk azokra a pillanatokra, amik valójában számítanak, és ezekre próbálunk eszközökkel, idővel, néha csak sima odafigyeléssel hozzájárulni.

Hogyan lehet családbaráttá tenni egy akkora céget, mint a MOL, ahol rengetegen dolgoznak, és sok az igény is, melyek egyénenként eltérőek lehetnek?

Szerintem ez nem a mérettől függ: a méret persze visz ebbe az egészbe egy komplexitást. Egy munkahely véleményem szerint akkor minősül családbarátnak, ha tud olyan juttatásokat, lehetőségeket, támogatásokat nyújtani, amik hozzájárulnak ahhoz, hogy a munka és a magánélet közötti egyensúly harmonikusabb lehessen - mindezek értéket jelentenek a vállalatnak, és persze a munkavállalóknak is. A MOL méretéből adódóan lefedi Magyarország demográfiáját és földrajzi tagoltságát is, ami nagyon sok komplexitást és kihívást állít elénk. A másik oldalról viszont nagyon jól látjuk azt, hogy milyen munkavállalói csoportok és milyen élethelyzetek vannak, amikre oda kell figyelni és lehet rájuk jó válaszokat adni. Ilyen szempontból ez a bőség zavara is, hiszen számos lehetőség közül kell kiválasztani, hogy mi az, amire erőforrást és energiát fordítunk, és mi az, amit viszont nem tudunk megoldani.

Július és augusztus között tartott a MOL Campus napközijének próbaidőszaka, amely a cég egyik családbarát intézkedése volt. Honnan jött az ötlet? Maga a MOL vezetői találták ezt ki, vagy volt beleszólásuk az alkalmazottaknak is abba, hogy milyen újítást vennének szívesen?

Az ötlet a munkavállalók részéről jött, és miután ez értő fülekre talált, egy belső felmérés segítségével felmértük, hogy a Campusban dolgozó közel 2500 ember preferenciáit mennyire fedi le. Ez egy mintapéldája volt annak, hogy egy nemes célért mennyi kolléga, mennyi energiát és jó szándékot fektet egy projektbe, ami aztán nagyon sikeres lett.

Miről van szó pontosan? Miből állt egy nap a napköziben?

Ez egy nyári próbaidőszak volt, ami azt jelentette, hogy július és augusztus folyamán működött a Campus épületében az Égigérő Napközi. Az alapgondolat az volt, hogy ne csak a gyermekeknek legyenek gondtalan napjai nyáron, hanem a szüleiknek is segítsünk. Nagyon hosszú a nyári iskolai szünet, és lehetnek olyan pillanatok, amikor 1-2 nap kiesik a felügyeletben, mert már nincs tábor, és valamiért esetleg a nagyszülők sem tudják bevállalni a gyerekfelügyeletet. Ilyenkor jön a kérdés, hogy mi lesz a gyerkőccel? Mi erre szerettünk volna egy választ adni úgy, hogy ez a megoldás ne legyen messze a szülőtől, éppen ezért körüljártuk az irodaépületet, és végül a MOL Campus 5. emeletére esett a választás, gyönyörű dunai kilátással, irodai környezetben. Persze sok dolognak meg kellett felelni, amit ügyesen meg is oldottak a kollégák: az volt a cél, hogy a munkavállaló reggel 8-kor tudjon jönni, nyugodt szívvel a napköziben tudja hagyni a gyerkőcét, és ha bármi van, akkor egy ugrásra legyen tőle az épületen belül, majd amikor végez a munkájával ugyanitt fel is tudja őt venni. A programokról szakképzett óvodapedagógusok gondoskodtak, ahogyan a felügyeletről is. Lévén, hogy van egy Égigérő Óvodánk is közel 100 gyermekkel nem messze a szomszédos épületben, amely immáron harmadik éve működik, ez a tudás, tapasztalat már megvolt. A helyszínre próbáltunk olyan játékokat, fejlesztő eszközöket hozni, amikkel a gyerekek ki tudják tölteni a napjukat – a játékkonzol is rendelkezésre állt, de ezenkívül még kézműves, mesenézős, társasjátékosés és legózós sarkot is létrehoztunk. A Kopaszi-gát és környéke megint egy jó adottság volt, így amikor nem volt hőség, akkor a gyerekek szervezett módon kimehettek sétálni és játszani a szabadba. Úgyhogy a napköziben nagyon gyorsan eltelt a nap, és inkább az volt a visszajelzés, hogy anya vagy apa túl hamar ment a gyerkőcért, mintsem hogy ő haza akart volna menni.

Milyen esetekben vehetik igénybe ezt a szolgáltatást a családok? Bármikor, ha a munkavállalónak szüksége van gyerekfelügyeletre?

Mivel irodaépületről van szó kompromisszumokat kellett kötnünk a bejutás és a benti mozgás kapcsán, úgyhogy tartósan, egész éves távlatban sajnos ez nem megvalósítható. Most viszont az őszi szünetben újra adott volt a lehetőség, amivel rögtön éltek is a kollégák. Egyelőre az őszi és tavaszi szünetekre köteleztük el magunkat.

A cégnél dolgozó szülők számára ez egy teljesen ingyenes “extra" szolgáltatás?

Igen, teljesen térítésmentes volt, csak annyit kértünk, hogy mindig előre jelezzék, hogy gyermekük melyik napokon érkezik, hogy tudjunk az aktuális kapacitással számolni, és ne reggel derüljön ki a bejáratnál, hogy pont az adott gyerkőc az 51., aki már nem fér be. Éppen ezért a szülőktől annyit kértünk, hogy ha bármi közbejön, akkor mondják le és szabadítsák fel a helyet, és ez a rendszer végül jól is működött.

Mi az átlagéletkor? Milyen korú gyerekek mehetnek a napközibe, és mennyi a befogadóképesség?

6 és 13 évre szűkítettük le azt a korosztályt, akik már viszonylag önállóak, jól érzik magukat együtt, és számukra még kihívást és szórakozást jelent a napközi. Az átlagéletkorunk nyáron 8,5 év volt, jellemzően a fiatalabb, 6 és 10 év közötti gyerekből volt a legtöbb, de azért a nagyobbak is akadtak. Az 50 fős befogadóképességet egyrészt a helyszín adta, másrészt az óvoda működtetőinek tapasztalataira támaszkodva határoztuk meg. Voltak napok, amikor teljesen tele voltunk, de persze akadtak olyanok is, amikor kevesebb gyerek volt a létesítményben.

Voltak abból bonyodalmak abból kifolyólag, hogy a gyerek tudta, hogy anya vagy apa a közelben van? Nem zavarták őket munka közben?

Nem volt ilyenre precedens, sőt, kimondottan jó volt, hogy ilyen közel voltak egymáshoz, már csak azért is, mert ahogy mondtam, a szülőnek az jelenti a gondtalan nyarat, hogyha tudja, hogy valaki gondoskodik a gyermekeiről. Itt ezt pontosan látta, hogy reggel kinél hagyta ott, és aztán kiktől vette át a lelkes gyereket. Voltak napok nálam is, amikor két megbeszélés között benéztem, és elég volt egy kis időt nézni a gyerekeket és teljesen más energiaszintre kerültem. Úgyhogy nem, nem zavarták a szülőket, sőt a kantinban apával vagy anyával együtt tudtak ebédelni, utána pedig a szülő ment vissza dolgozni, a gyerkőc pedig a napközibe.

Mik voltak a leggyakoribb tapasztalatok, visszajelzések a szolgáltatással kapcsolatban? Produktívabbak voltak az alkalmazottak és a kollégák, hogy a gyerekeket a közelükben tudhatták?

Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk, folyamatosan kéthetes ciklusokban kérdeztük a szülőket, hogy menet közben is tudjunk alakítani, ha van valami, amire reagálni kell. A produktivitást illetően pedig úgy fogalmaznék inkább, hogy egy nagyon fontos gondot vettünk le a vállukról, így időben és térben is sokkal nyugodtabban, hatékonyabban tudták végezni a munkájukat, és nem azon kellett aggódniuk, hogy hova kell rohanni és mikor, hanem tudtak haladni a feladataikkal.

Hány családnak nyújtotok nagyjából segítséget az olyan intézkedésekkel, mint amilyen a napközi is?

Két hónap alatt több mint 200 családnak segítettünk: 372 gyermek vette igénybe ezt a szolgáltatását, amivel 267 szülőnek tudtuk megkönnyíteni a mindennapjait. Ez elég nagy szám volt, és persze voltak visszatérőink is: a rekorderünk például 15 napot töltött a gyermekmegőrzőben, de átlagban egy adott gyermek 3,5 napot töltött a napköziben. Számos esetben hallottuk, hogy csak egyszer kellett volna behozni a gyereket, de annyira tetszett neki, hogy jött még párszor. Ennél pozitívabb visszajelzés szerintem nem is kell.

Mivel támogatjátok azokat a családokat, ahol már nagyobbak a gyerekek, így esetükben az ovi és a napközi már nem aktuális?

Az iskolás korosztályt ettől az évtől iskolakezdő csomaggal támogattuk - több mint 950 ilyen csomagot osztottunk ki a suli előtt, természetesen ennek is nagyon pozitív volt a fogadtatása. Mindemellett számos olyan dologgal próbálunk odafigyelni a kollégáinkra, melyekből a gyerekek is profitálhatnak, és ők is ezeknek a kedvezményezettjei, ezeket öt csoportba sorolnám. Az egyik például az adott élethelyzetekre vonatkozó támogatásról és segítségről szól. Például az egyedülálló szülőknek évente két extra fizetett szabadságot biztosítunk, hogy több időt tölthessenek a gyermekeikkel, és könnyebben kezelhessék a mindennap kihívásait. A termékenységi kezeléseken részt vevő női munkavállalóink számára évi tíz fizetett nap szabadságot nyújtunk pluszba. Amennyiben gyermek születik a családba, akkor az apukák még plusz öt fizetett szabadnapot kapnak, hogy jelen tudjanak lenni a család ezen fontos pillanatainál, és tudjanak segíteni. Illetve a Cafeteria keretein belül számos olyan választható elem van, ami a bölcsődei vagy óvodai költségek elszámolását teszi lehetővé. Továbbá kiemelném a MOL-os Égigérő óvodánkat és a már említett napközit. Ezen kívül rengeteg rendezvényünk is van, mellyel a MOL közösségét építjük és erősítjük. Így például vannak családi napjaink, nyílt napok, vagy éppen a karácsonyi koncertünk, amikor egy teljes sportcsarnokot megtöltünk, és természetesen oda is jöhetnek a gyermekek, hogy együtt ünnepeljünk.

Vállalatunk családbarát kezdeményezései közé tartozik az egészségmegőrzés és a jó életminőség biztosítása is, így minden kollégánk számára magánegészségügyi biztosítást nyújtunk, amit ki tud bővíteni a családjára, gyermekeire is. Emellett élet- és balesetbiztosítással is rendelkeznek munkavállalóink, ami egy kéztörés vagy bármilyen más baleset esetén is már aktívan kompenzálja a felmerült költségeket. Ezen kívül számos kedvezményes lehetőséget biztosítunk családos kollégáink számára, mivel széleskörű partneri együttműködéseinknek köszönhetően kedvezményesen tudnak a kollégák vásárolni, táborozni, megszállni. A Szülők a MOL-ban kiadványunkban pedig minden naprakész lehetőséget, jogszabályt felsorolunk, hogy ha például gyermeked születik, akkor mikre vagy jogosult, és ezekhez milyen dokumentumokat kell kitölteni, mit kapsz a MOL-tól. Ezen kívül számos olyan webináriumot próbálunk évről-évre elérhetővé tenni, amely segíti a szülőket, legutóbb például az online internetes zaklatásról és ennek kezeléséről hallhattak egy előadást.

Szerintetek ezekkel az intézkedésekkel jobban megteremthető a munka és a magánélet egyensúlya?

Törekszünk erre. A mai modern, rohanó világunkban az egyensúlyra való törekvés a cél, és ezt szeretnénk könnyebbé tenni, hogy a kollégák tényleg oda tudjanak figyelni, amikor dolgoznak, ha pedig otthon vannak, akkor azt élvezhessék. Mindig nyitottan figyeljük a lehetőségeket, és a visszajelzéseket is, hogy miből lenne jobb több vagy kevesebb, esetleg mit kellene fejlesztenünk.

Mik a tervek a jövőre nézve? Vannak még az ovihoz és a napközihez hasonló, olyan ötletek, tervek a tarsolyotokban, amelyekkel a családokat szeretnétek segíteni?

Ötletekből mindig sok van, ezt mi próbáljuk a megvalósíthatóság és a lefedett munkavállalói populáció mentén sorba rendezni. A budapesti óvodánkra hosszú távú projektként tekintünk, és immáron harmadik éve üzemel, idén már nagyjából teljes kapacitással. Az iskolás korú gyermekek esetében pedig az iskolakezdő csomag pozitív visszajelzéseit és tanulságait kiértékeljük, és megnézzük, hogy ez esetben még miként tudunk segíteni, és további értékeket teremteni. Ötleteink mindig vannak, a hogyant pedig folyamatosan mérlegeljük, hogy családbarát munkahelyként jó példával járjunk.

Leadfotó, fotó: MOL

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Lékai-Kiss Ramóna már a fiatal korától kezdve gondol a jövőre, de arra könnyes szemekkel gondol vissza, hogy ez a dolog rengeteg pénzt felemésztett a karrierje során.
Lifestyle
Ha a Gmail fiókodat feltörik, akkor már nagy a baj, mert rengeteg mindenhez hozzáférhetnek az internetes bűnözők.
Utazás
Az isztambuli Kék Mecsettől Mexikó paradicsomi tengerpartjáig – íme a legjobb helyek, ahová márciusban érdemes utazni.
Lifestyle
Túlságosan nagy vita nincsen arról, hogy az etikett szerint az első randin az úrnak, vagy a hölgynek kell-e fizetnie, de a modern korban ez már kezd felborulni.
Sztárok
I Dzsongdzse napjaink legfelkapottabb és legismertebb koreai színésze, aki olyan nagy sikerű sorozatokban szerepelt, mint amilyen a Nyerd meg az életed és Az akolitus.
Sztárok
A Séfek séfe rajongók szerint vannak olyan dolgok, amiket Wolf András nem mond ki a távozása után, mert túl diplomatikus.