Mit nézz meg egy pasin az első találkozásnál!

Mindenki mást figyel meg először a másik nemen. Van aki csak a külsőségekre összpontosít, mások a személyiségre utaló jeleket keresik. De mit is érdemes megfigyelni a másikon, ami többet árul el róla, mint ő maga?

Emberenként változik, mit érdemes megfigyelni, de ha valóban érdeklődünk a másik fél iránt, akkor mindenképpen többet annál, hogy hány százalékban egyezik az elképzelt ideállal. Nagyon fontos a személyiség, ha valakivel nem jutunk közös nevezőre, akkor lehet akármilyen kidolgozott teste, azzal nem lehet egy jót beszélgetni, bár egy kis időre kielégítő elfoglaltságot nyújthat csupasz felsőtestének bámulása. Futó kalandokhoz tehát éppen elég ennyi is, a tartalmasabb kapcsolatokhoz kicsit tovább kell menni. Ha elég szemfülesek vagyunk, akkor akár egy-két találkozás után is eldönthetjük, hogy mit lehet majd kihozni az adott illetőből.
Sokan a szemekre esküsznek, mivel ez a lélek tükre. Valóban sok mindet elárul egy tekintet, érzelmeket és pillanatnyi állapotokat egyaránt. Ha egy randin a másik fél keresi a szemkontaktust, és igyekszik a szemünkbe nézni, akkor ez azt jelenti, hogy érdekli amit mondunk, és persze mi magunk. Viszont, ha ily módon szeretnénk mi biztosítani valakit afelől, hogy érdeklődünk, ügyeljünk rá, hogy ne bámuljunk ijesztően sokáig és mereven - ez elég ijesztő tud lenni. Ha valaki nem keresi a tekintetünket, annak több oka is lehet, tehát nem kell mindjárt megijedni, hogy unatkozik, persze ez is egy lehetőség. Ezen kívül, lehet hogy az illető zavarban van, ilyenkor nyilván nem tud a szemünkbe nézni, és nem is mer, nehogy észrevegyük. A másik lehetőség, hogy csupán nem vizuális alkat. Van akinek kell a látvány, hogy könnyebben összerakja a dolgokat, van aki a hangra támaszkodik, így érthető, hogy miért nem néz ránk, annak ellenére, hogy figyel.

A testbeszéd is nagyon fontos, mindenfélét meg lehet belőle állapítani, akárcsak a tekintetből. Ebbe most külön nem mennék bele, de ha valaki látványosan gesztikulál, széles mozdulatokkal, akkor az mindenképpen jót jelent, hiszen fontosak számára az érzelmek, és lelkes. Ezek különösen fontosak, ha valaki igazán tetszik, hiszen megtudhatjuk, hogyan közelítsünk felé. A feltűnően gesztikuláló emberek rendkívül nyitottak, és kimutatják érzelmeiket, náluk nem kell találgatni, vajon mit is jár a fejükben, a legtöbb esetben úgyis elárulják magukat. Ha valaki lelkes az ezért fontos, mert ez azt jelenti, hogy képes a szenvedélyességre. Kérdezzük csak meg, a kedvenc dolgairól, lehet az hobbi, valamilyen elfoglaltság, vagy bármi amit szeret, ha lelkesen beszél róla, akkor képes a nagy érzelmekre, képes szenvedélyesen szeretni, és foglalkozik is azzal, amit, akit szeret.

Sokan esküsznek még a cipőkre. Vannak akik nem is állnak szóba olyannal, akinek nem tetszik a cipője. A cipő az öltözéknek az a része, amiből a legkevesebb van, ezért mindig gondosan megválogatjuk, milyet vegyünk - ami legjobban illik személyiségünkhöz, életmódunkhoz és persze a legtöbb ruhánkhoz -, hiszen minden nap viselnünk kell, évekig a legmegbízhatóbb társunk kell hogy legyen. Ezért elég nagy a valószínűsége annak, hogy jó pár közös dolog akad azokban az emberekben, akik hasonló cipőket hordanak, vagy hasonló cipők tetszenek nekik.

Aztán ott van még az ápoltság, ami azért néha elég csalóka lehet. Ha például valakinek össze-vissza áll a haja, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem érdekli, lehet így érzi jól magát, ha borzas. Ez nem azt jelenti, hogy valaki nem ad magára, egyszerűen csak így kényelmes. Vagy például nézzük meg a kezeket, mivel ott különösen látszik hogy valaki ad-e magára, vagy sem. Viszont mielőtt még valakit elítélnénk azért, mert nem makulátlanul tiszta a körme, vagy színes foltok éktelenkednek rajta, kérdezzük meg mivel foglalkozik, mi a hobbija. Tapasztalatból tudom, hogy egyes munkák és elfoglaltságok maradványai akár napokig is a kezünkön maradhat. Ha valaki szeret festegetni, vagy kézműves dolgokkal foglalkozni, annak a nyomait nem könnyű eltüntetni, ahogy a rendszeres kertészkedését sem. Ezért mielőtt leírnánk valakit nem árt ha megtudjuk hogy szenvedélye a kalligráfia például.
Ami viszont sosem csalóka az az illat. Aki frissen illatosan érkezik egy találkára, az nem csak hogy ad magára, de minket is szándékában áll elbűvölni, hiszen ma már mindenki tudja, milyen fontos szerepet is játszanak az illatok a csábításban.
Azért nem kell a másik minden négyzetcentiméterét átvizsgálni, hiszen ha minden jól meg lesz időnk bőven megismerni a másikat, de nem árt, ha pár lépéssel előrébb járunk.

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.