Lifestyle

Mindent a kutyákért - Bemutatjuk az Állat és Ember Állatvédő Egyesületet

Rendezvények
A sok program és rendezvény közül, amiket az egyesület szervez, kiemelkedik a gyerekeknek szóló, havonta jelentkező Kutyakötelesség Klub. A foglalkozásoknak mindig van egy fő témája, minden alkalommal egy-egy állat szerepel a középpontban.

"Volt már a sün, a ló és a madarak, legközelebb a macska kerül sorra, de jön majd a denevér, rágcsálók és sok más is. A foglalkozások során megemlékezünk egy-egy jeles napról, például volt már szó a magyar kultúráról, vagy a fogyatékkal élőkről. Az adott hónap néphagyományairól is beszélgetünk a gyerekekkel és a kézműves műhelyben mindig készítünk valamit. Így született meg például parafadugókból egy egész ménesre való lovacska, vagy éppen jó néhány madáretető. Mindig színes programokkal várjuk a gyerekeket, akiket rendszeresen elkísérnek a szüleik is. Már kialakult egy keménymag, akik mindig egyre több barátjukat is magukkal hozzák. A második alkalommal teljesen meglepődtem, negyvenen jöttünk össze szombat délelőtt egy külvárosi kultúrházban. Idén januártól bővültek programjaink havi egy kirándulással is. Az első sétánk során a kulturált kutyasétáltatás abc-jét tanulhatták meg az érdeklődők. De terveinkben szerepel állatorvosi rendelő, kutyamenhely és egy kutyaiskola meglátogatása is, július 9-től pedig egy hetes tábort is szervezünk."

Sikertörténetek
Végezetül arra kérem Katát, hogy meséljen el néhány igazi siker sztorit a mentéseik közül. Tudni kell róluk, hogy elsősorban az SOS helyzetben lévő kutyákkal foglalkoznak, azokkal, akiknek csak perceken vagy órákon múlik az élete. Ebből kifolyólag minden történetet siker sztorinak nevezhetnénk, hiszen egy-egy reménytelennek tűnő helyzetben lévő állatnak adnak második esélyt.

"Volt például egy Juli Puli nevű kutyánk, akit disznóólban tartottak, tele volt vágásokkal, késsel és ollóval vagdosták a szőrét. A kutya aztán Németországba került és hófehér Úri Puli lett belőle, aki ha úgy tartja kedve, egy fehér zongorán alszik. Disznóólból a fehér zongorára! Aztán ott van Törpi, aki szinte teljesen kopasz volt és fél Örkény rugdosta. Rühes volt, nagyon beteg, két kilót nyomhatott összesen. Nálam lakott, két évig kínlódtunk vele, mindig visszaesett. Törpi azóta megszépült, teljesen egészséges, akit imádnak az új gazdái, két gyerek és az anyukájuk. De említhetném Balázs Paulinát is, aki elütve hevert több napig egy útszélen mielőtt hozzánk került volna. Súlyos törései, idegsérülése és a hosszú ideig tartó ellátatlansága miatt maradandó károsodást szenvedett, de ennek ellenére két év után gazdihoz került, teljesen beilleszkedett és imádják. Teljes és boldog életet él a fogyatékossága ellenére. Természetesen ehhez az is kell, hogy a gazdája se érezze kisebb értékűnek. Talán ők voltak az utóbbi időben a legnagyobb örömeink. Az ember mindig akkor a legboldogabb, ha a legelesettebbek rendbe jönnek."

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

 

 

Az Állat és Ember Állatvédő Egyesület a jövőben még több kóbor és elesett állaton igyekszik segíteni. Honlapjukon, a http://www.allatesember.hu/ weblapon további információkat találhattok róluk, többek között azt is, hogy aki szeretne és módjában áll, hogyan segíthetné a munkájukat.

Az egyik lehetőség természetesen az adó 1%-ának felajánlása, erről egy kis videót is készítettek, amit itt megtekinthettek:

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Azért azt nem árt tisztázni, hogy sóra és cukorra is szüksége van a szervezetünknek.
Sztárok
Megjelent Ben Affleck új filmjének az első előzetese, ami a Netflixen debütál majd.
Utazás
Magyarországon az elektromos rollerek pontos KRESZ-besorolása és részletes jogi szabályozása jelenleg átmeneti és megújuló szakaszban van.
Lifestyle
Augusztus 19-én, a STRAND Fesztivál nyitónapján lép színpadra Zamárdiban Timmy Trumpet. A világhírű ausztrál DJ és producer számára azonban Magyarország nem csupán egy újabb állomás a világ körüli...
Sztárok
Büntetőeljárást indított a BRFK a DJ Oti koncertjén történt rosszullétek miatt. Tanúkat hallgatnak ki és kamerafelvételeket elemeznek.
Sztárok
A testét ért bántó megjegyzések miatti visszavonulásáról szóló bejelentés után most örömteli hírről számolt be Ariana Grande: hivatalosan is felvállalta a szerelmét.