Lifestyle

Elhunyt Mihail Gorbacsov

Hosszan tartó betegség után, életének 92. évében kedden elhunyt Mihail Gorbacsov, a két világrendszer közötti hidegháború vérontás nélküli lezárásához döntő mértékben hozzájáruló reformer politikus.

A Szovjetunió első és utolsó elnöke

A Szovjetunió Kommunista Pártjának utolsó főtitkárának alálhírét az orosz hírügynökségek a moszkvai Központi Klinikai Kórházra hivatkozva közölték. A volt államfőt a sajtóértesülések szerint várhatóan a felesége, Raisza mellé fogják eltemetni a moszkvai Novogyevicsje-temetőben. A kérdésben a család dönt majd.

Jóllehet hazájában az emberek többsége a Szovjetunió összeomlásával és az azt követő káosszal kapcsolja össze nevét, életútja és tettei alapján a világ más részein megbecsült, történelmi jelentőségű személyiségként ismerik el.

Vlagyimir Putyin orosz elnök tavaly májusban, Gorbacsovhoz a 90. születésnapján intézett üzenetében azt üzente a politikusnak, hogy „joggal tekintik azon ragyogó és rendhagyó személyiségek, a korunk kiemelkedő államférfijai alkotta csillagkép részének, akik jelentős hatást gyakoroltak a hazai és a világtörténelem menetére”. Emellett méltatta a társadalmi és felvilágosító, valamint a nemzetközi humanitárius projektekben vállalt tevékenységét.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Mihail Gorbacsov 1985 és 1991 között volt a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, és 1988 és 1991 között, háromféle titulussal, az ország államfője is. Az ő nevéhez kötődik a peresztrojka (átépítés) és a glasznoszty (nyilvánosság) jelszavával meghirdetett reformpolitika, az alkoholkorlátozás és a szovjet csapatok afganisztáni csapatkivonása. Kulcsszerepe volt a hidegháború lezárásában, a német újraegyesülésben, a Varsói Szerződés katonai blokk feloszlatásában, a fegyverkorlátozásban és a Szovjetunió széthullásában is.

Gorbacsov 1990-ban megkapta a Nobel-békedíjat. 1993-ban részese volt a Novaja Gazeta című lap megalapításának és ő birtokolja a lap részvényeinek 10 százalékát. (MTI)

Az Északi Áramlaton keresztül jelenleg nem érkezik gáz.

Leadfotó: Facebook/History

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.
Lifestyle
Hatalmas családi botrány kerekedett abból a lagziból, ahol a friss feleség titokban retusálta ki a fotókról párja legkedvesebb gyerekkori barátját.
Lifestyle
Pultosnak lenni nem könnyű, és egy szakmabeli elárulta, milyen dolgok tudják őket manapság a legjobban felidegesíteni.
Lifestyle
A Rák egy kreatív elképzelése támogatásra találhat, vagy olyan emberekkel találkozhat, akik segítenek kibontakoztatni terveit. Olvasd el a mai horoszkópod!
Lifestyle
A tikkasztó nyári hőségben nem kell azonnal cukros üdítők vagy jégkockák után nyúlnod: három gyógynövény természetes módon, belülről hűti le a tested.
Sztárok
Alaposan meglepődött mindenki, de Polgár Judit is ott volt az esélyesek között, hogy Magyarország új köztársasági elnöke legyen.