Lifestyle

Hihetetlen, mit tett a menyasszony ruhájával a koszorúslány: páros lábbal rúgták ki az esküvőről

Kirúgta a koszorúslányt

A balesetben érintett koszorúslány egyáltalán nem mutatta a bűnbánat jelét, sőt még vissza is feleselt az őt teljes joggal ledorongoló menyasszonynak. Azt mondta ugyanis, tulajdonképpen nem történt nagy baj, hiszen a ruhát így is, úgy is érte volna valamilyen szennyeződés az esküvőn, vagy az utána következő fogadáson, illetve bulin. A menyasszonynak ez már túl sok volt: nem tudta visszafogni kitörni készülő indulatait, és végül nyomdafestéket nem tűrő szavak kíséretében, páros lábbal rúgta ki a koszorúslányt az esküvőről.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A menyasszony előzőleg elhatározta, hogy sem enni, sem inni nem fog a ruhában, és a vendégektől is távol tartja magát, míg viseli - így akarta meggátolni, hogy bármiféle folt keletkezzen a számára jelképes értékű darabon. Így aztán különösen fájt neki, hogy épp az egyik koszorúslánya tette tönkre a ruhát, ráadásul merő figyelmetlenségből. Végül úgy döntött, a ceremónia alatt felveszi azt a darabot, amiben a fogadás alkalmával akart megjelenni. Az esküvőt tehát nem kellett elnapolni, ugyanakkor hatalmas, felfoghatatlan szívfájdalmat jelentett a menyasszonynak, hogy nem az édesanyja ruhájában fogadott örök hűséget vőlegényének.

A menyasszony később a Reddit fórumán mesélte el az egész történetet, a kommentelők pedig neki adtak igazat.

Fotó: 123rf

Minden nő élete nagy napjáról álmodozik és reméli, hogy tökéletesen alakul az esküvője. A dolgok persze a valóságban általában nem úgy történnek, ahogy fejben elképzeljük, de igyekszünk, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle. Persze, ez sajnos nem mindenkinek sikerül.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...
Home&Design
Diana hercegné élete és tragikus halála évtizedek óta foglalkoztatja a világot, emlékét pedig ma is különleges hely őrzi. A birtok, ahol végső nyughelye található, egészen más arcát mutatja, mint...
Lifestyle
A darált hús meglepően sokszínű, de a többség nem nyúl hozzá túl kreatívan ehhez az alapanyaghoz.