Lifestyle

Forogni kezdett a nő gyomra, amikor megtudta, ki is valójában a férje titkos szeretője: egy réges-régi ismerős volt a hunyó

Az ötven év körüli nő akkor kezdett gyanakodni férje hűtlenségére, amikor hirtelenjében elmaradoztak az intim együttlétek, a pasas pedig sokkal zárkózottabbá, szótlanabbá vált, mint korábban.

A lehető legaljasabb módon árulta el a feleségét

Undorodni kezdett férjétől az ötven körüli nő, amikor rájött, hogy férje a lehető legvisszataszítóbb módon csalta meg - írja a Mirror. A hölgy akkor kezdett gyanakodni arra, hogy valami komoly baj lehet a házasságával, amikor a férj hirtelen zárkózottabbá, szótlanabbá vált, és az intim együttlétek száma is megcsappant. Ekkor persze még nem feltétlenül gyullad ki az ember agyában a piros sziréna, de hősnőnk addig-addig faggatta férjét, míg a pasas mindent bevallott. A nőnek nem is az fájt a legjobban, hogy 50 esztendős szerelme egy húszéves lánnyal lépett félre: valójában akkor roskadt össze, amikor megismerkedésük pontos körülményeiről is tudomást szerzett.

A férfi 10 esztendővel ezelőtt edzőként dolgozott, és sokat foglalkozott egy akkor tízéves kislánnyal is. Miután elváltak útjaik, a pasas továbbra is kifejezetten jó kapcsolatban maradt a gyermek szüleivel. Aztán eltelt egy teljes évtized.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Sztárok
Folyamatosan mennek a találgatások, hogy ki lehet majd a Tankcsapda új tagja. Most egy különleges kép miatt felmerült egy név, amivel a rajongók elégedettek lennének.
Lifestyle
Elindult egy új alkalmazás, ami szakembereknek és aggódó felnőtteknek egyaránt segítséget nyújt a gyermekvédelmi jelzőrendszerben való tájékozódásban. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által...
Lifestyle
Az országban még 2024-ben fogadtak el reformokat, amelyek keretében az eddigi négy hónapos szolgálati időt 2026 augusztusától 11 hónapra emelik.
Sztárok
Elhunyt Diesel vom Burgimwald. aki Rexet alakította a kultikussá vált sorozatban. Sokan tudják, hogy mennyire okos volt, és rengetegen búcsúztak tőle.
Sztárok
Kádár L. Gellért egy csapásra ismertté vált, amikor a TV2 műsorra tűzte az új magyar történelmi sorozatot, a Hunyadit, melyben a színművész a címszerepet alakítja. Évtizedekkel ezelőtt azonban még...
Lifestyle
Ideje tesztelned magad: vajon te mind az öt, furfangos, cseles és becsapós kérdésre tudod a választ? Ha igen, igazi zseni vagy, akinek magas az IQ-szintje, de ha nem megy, akkor se csüggedj.