Lifestyle

Lassan elfogy a magyar: félelmetes, milyen ütemben apad a népesség, és egyelőre nem látszik a folyamat vége

Az egy évvel korábbi adatokhoz képest a születések és a halálozások száma is mérséklődött, az összkép mégis lesújtó: 2023 októbere óta egyértelműen növekedett a természetes fogyás mértéke Magyarországon.

Érezhetően visszaesett a születések száma

A KSH legújabb adatai szerint 6618 gyermek született októberben Magyarországon, mindeközben pedig 10 836 fő hunyt el ugyanebben az időszakban. A születések száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest 487-tel (6,9 százalékkal), a halálozások száma 141-gyel (1,3 százalékkal) mérséklődött. A természetes fogyás a 2023. októberi 3872-vel szemben 4218 fő volt.

Az idei évre vonatkozó adatsor alapján 2024 október végéig 64 859 gyermek született, 6992-vel (9,7 százalékkal) kevesebb a 2023. január–októberi értéknél. Ezen belül január–márciusban 9,1, április–májusban 6,8, június–augusztusban 14, szeptember–októberben 7,2 százalékkal kisebb volt az élveszületések száma, mint 2023 azonos időszakaiban.

A KSH közölte továbbá a teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értékét. Ez a mutató fejezi ki, hogy egy nő élete során hány gyermeknek adna életet az adott esztendő kor szerinti születési gyakorisága mellett. Az új statisztika szerint e szám jelenleg 1,39, míg 2023-ban még 1,52 volt.
Kattints a további képekért!

Három hónapja a legmagasabbra emelkedett októberben a németországi infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden ismertetett végleges adata szerint.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Lifestyle
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.
Lifestyle
Az időjárás előrejelzés nem kecsegtet túl sok jóval robosztus mínuszok jönnek. A következő héten éjszaka alaposan fel kell majd tekerni a fűtést mindenhol.
Lifestyle
Az ő történetük különleges példája annak, hogy a szerelem néha egészen váratlan helyekről érkezik – akár egy teljesen véletlenszerűen elküldött SMS-ből is.
Lifestyle
A november 22. és december 21. közötti babák a Nyilas jegy és ezzel együtt a Jupiter bolygó uralma alatt jöttek a világra. Extrovertált Tűz energiájuk már csecsemő korukban megmutatkozik, s nevelésük...
Lifestyle
Ha egy nő egy kicsit többet alszik, mint egy férfi, az nem lustaság vagy túlzott kényelem, hanem a természet törvényeinek egyik megnyilvánulása.
Home&Design
Aki szeretné feldobni otthona atmoszféráját anélkül, hogy túl harsány színeket használna, annak érdemes esélyt adnia ennek a gazdag, csábító tónusnak.