Lifestyle

Az ország legidősebb gimnazistája: Fésüs Júlia 72 évesen ült be az iskolapadba

Fésüs Júlia fotója időről-időre megjelenik a régi fényképekkel foglalkozó Facebook csoportokban. Kiderült, mi áll a megható kép mögött.

Ki volt Fésüs Júlia?

Az MTI fotósa, Bojár Sándor készítette azokat a felvételeket, amelyen a 72 éves Fésüs Júlia látható, amint a Mester utcában működő egykori Fáy András Gimnázium esti tagozatának diákjaként jegyzetel az egyik órán, még 1963-ban.

Az idős nebuló történetét a Profi Családfa nevű családfakutatással foglalkozó vállalkozás osztotta meg a Facebook-oldalán. Mint írták, a történet főszereplője 1891. március 22-én született a Partiumban, egy kis Arad vármegyei faluban Fakerten, az akkor még magyar többségű település kisebbik, református közösségében. Ő volt Fésüs József és Török Zsuzsanna kilenc gyermeke közül az egyik leány. Utolsó lakcíme Budapest XX. kerületében a Határ út 42. szám alatti ház egyik szobája volt.

Későn jött iskolai tanulmányairól az Esti Hírlap 1963. február 20-án megjelenő lapszámában jelent meg egy újságcikk, Balogh László tollából. „Hetvenkét éves. Macskaprémes, kopott télikabátot, fekete fejkendőt visel. Szeme apró, barna, nyílt, bizakodó, amilyen csak a gyermekek és a nagyon idős emberek szeme. Mintás gyékényszatyorja, amelyben tankönyveit, füzeteit tartja, az ölében. Füzet, könyv egyébként előírásszerűén kék papírba kötve, vignettásan: Fésűs Julianna, Fáy András Gimnázium. I. B. oszt. tan.” – olvasható a hírben.

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Lifestyle
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...