Lifestyle

Történelmi mélyrepülés: ma délután 416 forint volt egy euró

A magyar fizetőeszköz folyamatosan gyengül, és egyelőre semmi nem utal arra, hogy egyhamar talpra állna.

A dollárral szemben is gyengül a forint

Zuhanórepülésben a magyar fizetőeszköz, és egyelőre semmi nem utal arra, hogy egyhamar magára találna a forint. A HVG.hu cikke szerint szerdán két óra után 413, három óra után pedig 416 forint körüli szinten kereskedtek az euróval. A lap emlékeztetett rá: kedden még az volt kérdéses, az euró eléri-e a 410 forintos szintet - a kereskedés tegnap este 407 forint körüli szinten zárult -, reggel óta azonban egyszerűen megállíthatatlan a hazai fizetőeszköz gyengülése.

A forint ugyanakkor nemcsak az euróval, de a nemzetközi piacokon folyamatosan erősödő dollárral szemben is gyengül - hívja fel rá a figyelmet a HVG cikke. Ma 398-ról indult a kereskedés, ami a kedd reggeli 384-hez képest önmagában is jelentős visszaesés, de a nap folyamán már 406, sőt 408 forintot is adtak egy dollárért.

"A gyengülés hátterében külső és belső okok is állnak. A dollár mint kockázatkerülő befektetés egyre népszerűbb a turbulens piaci környezetben, ahol sokan már a nagy európai gazdaságok recesszióját várják (ennek megfelelően pártolnak el az eurótól is), ugyanakkor a magyar folyó fizetési mérleg helyzete és az, hogy az uniós pénzekről még mindig nem sikerült megegyezni, szintén csökkenti a forint népszerűségét" - teszi hozzá a HVG.hu.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta, hogy Horvátország csatlakozzon az euróövezethez.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Egészség
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Lifestyle
A többség már szívesen eltenné a fűnyírót, de azért addig még van egy kis idő.
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.
Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.