Lifestyle

Exkluzív dalpremier várható az idei Szuperkoncerten - Lofti Begi és Majka is fellép

Mindössze néhány napot kell még várni az év legnagyobb ingyenes zenei eseményére, ugyanis szeptember 25-én – egy év kihagyást követően – a Szerencsejáték Zrt. újra megrendezi Szuperkoncertjét, ezúttal a Puskás Aréna Szoborparkban. A több szempontból is exkluzív rendezvényen a showelemek és a meglepetéselőadók mellett dalpremier is várja a kilátogató érdeklődőket.

Színpadra lépnek az ország kedvenc előadói

A Szuperkoncert 17:00-kor kezdődik Magyarország egyik legnépszerűbb lemezlovasának fellépésével. Lotfi Begi ez alkalommal nem csak megszokott dj szettjét, hanem egy rendhagyó produkciót is elhoz a színpadra, ugyanis a Szuperkoncerten elsőként énekesekkel és fellépőtársakkal adja elő az ország kedvenc kollaborációit: élőben hallhatja majd a közönség például Kollányi Zsuzsival és DR BRS-sel közös „Régi nyár” című slágert, vagy Pápai Jocival készült „Kicsit őrült” dalt is.

Lotfi Begivel Burai Krisztián is színpadra lép, a páros egy rendkívüli premierrel kedveskedik a látogatóknak, hiszen a Szuperkoncerten mutatják be először a nagyközönség előtt „Lélegzem” című vadonatúj dalukat.

Lotfi Begit és vendégeit a Bagossy Brothers Company követi majd, akik legújabb albumukról hozzák el a közönségkedvenc slágereket. Az estét pedig Majka & Curtis párosa zárja, akik lenyűgöző színpadi elemekkel kiegészített kétórás koncerttel szórakoztatják majd a helyszínre látogatókat.

Egyúttal a szervezők szeretnék ismét felhívni a figyelmet arra, hogy a hatályos járványügyi szabályok értelmében a Szuperkoncert csak védettségi igazolvány felmutatásával látogatható, az oltással nem rendelkező kiskorúak kizárólag meghatalmazott nagykorú kíséretében vehetnek részt az eseményen. A dokumentum fizikai formában és applikáción keresztül is bemutatható a helyszínen.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: Szerencsejáték Zrt.

Velcz Zsolt egykori teniszező megdöntötte a teniszütőhúrozás Guinness-rekordját.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...