Lemondott Novák Katalin köztársasági elnök

Mint február elején kiderült, Novák Katalin köztársasági elnök kegyelmet adott a bicskei pedofilbotrány egyik elítéltjének, az eset pedig jelentős felzúdulást keltett a közbeszédben. Novák Katalin most döntött.

Lemondott Novák Katalin, Magyarország köztársasági elnöke

2024. február 4-én robbant az amúgy is hatalmas felháborodást keltő bicskei pedofilbotránnyal kapcsolatos legújabb hír, miszerint Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette a bicskei Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon korábbi igazgató-helyettesét, akit azért ítéltek el, mert bűntársként segítette az egykori igazgató pedofil bűncselekményeinek eltussolását.

A 444.hu február 2-án írt arról eksőként, hogy még 2023 áprilisában Novák Katalin Ferenc pápa látogatására hivatkozva elnöki kegyelemben részesítette mások mellett K.Endrét, a korábbi igazgató helyettest is. Az eset jelentős felháborodást keltett országszerte, Novák Katalin személye pedig a felelősségrevonási támadások kereszttüzébe került.

Február 8-án Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos Facebook-oldalán videóüzenetben közölte, hogy alkotmánymódosítást nyújt be, „amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények elkövetése esetén az elkövető kegyelmet kaphasson”. Az államfő ugyanakkor a kormány felelősségére nem tért ki az üzenetben.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, az ügy kipattanásától eltelt időszakban többen is - Gundel Takács Gábor és Szörényi Levente is - úgy döntöttek, hogy kilépnek Novák Katalin köztársasági elnök 16 fős tanácsadói testületéből.

Novák Katalin köztársasági elnök 2024.02.10-én 17 óra után néhány perccel beszédet intézett a magyar néphez, melyben közölte, hogy lemond tisztségéről, amelyet 2022. május 10-étől töltött be.

"Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is" - mondta Novák Katalin, akinek beszéde után nem sokkal Varga Judit volt igazságügyi miniszter, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke, országgyűlési képviselő Facebook-posztban jelentette be, hogy szintén lemond - erről itt írtunk - és visszavonul a közélettől. Varga Judit 2023 tavaszán igazságügyi miniszterként ellenjegyezte a szombat délután lemondott Novák Katalin által aláírt, nagy port kavart elnöki kegyelmet.

Leadfotó: facebook.com/novak.katalin.official

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Vannak olyan keresztnevek, amelyek szó szerint megőrjítik a külföldieket, mivel olyan nehezen kiejthetők a számukra – cikkünkben most három ilyenről rántjuk le a leplet.
Sztárok
A Spencer-ikrek, Lady Amelia és Lady Eliza nemcsak Diana hercegné elbűvölő unokahúgai, de napjaink legnagyobb stílusikonjai is, akik ezúttal Wimbledonban vonzották magukra a tekinteteket.
Fashion&Beauty
Dua Lipának nem kell a szomszédba mennie stílustippekért: a csinos énekesnő nemrég egy bámulatos, átlátszó kreációba bújt, amiben ő maga volt a nőiesség földi megtestesítője.
Lifestyle
Egészség
Megkérdőjelezhetetlen a friss kutatások alapján, hogy a kávé, valamint a koffein jó hatással van a szervezetünkre. Azonban a testünk jelzéseit is figyelnünk kell, hogy ne legyen egészségtelen a...
Utazás
A legtöbb ember már a kocsijában sem tud meglenni klíma nélkül, ami a hőhullámok miatt érthető is. Azonban légkondi nélkül is le tudjuk hatékonyan hűteni az autónkat.