Szerinted kik most a legmenőbb zenei előadók? Mutatjuk, kiket érdemes most hallgatni

A zenei ízlés egyénenként és időszakonként is változik, vannak azonban olyan előadók, akik mindenki számára nagy kedvencek lehetnek. Mutatjuk a legizgalmasabb újdonságokat.

David Bowie

2022. január 7-én, egy nappal David Bowie születésnapja előtt debütál a 2016-ban elhunyt popikon régóta várt újdonsága a TOY, így végre elérhetővé válik a legendás, korábban kiadatlan album.

A TOY-t a zenész diadalmas, 2000-es Glastonbury-ben való fellépése után rögzítették. Bowie zenekarával együtt lépett a stúdióba, hogy az 1964 és 1971 között felvett dalait közösen újrafeldolgozzák. Az eredeti terv az volt, hogy megcsinálják az „old school” albumot a banda élő szereplésével, majd Bowie kiválasztja a legjobb felvételeket, és a lehető leghamarabb kiadja őket. Sajnos 2001-ben a „meglepetés”-album megjelenése elmaradt és megfelelő technológia hiányában még jó néhány évig kellett rá várnunk.

Húsz évvel az eredetileg tervezett megjelenés után most Bowie társproducere, Mark Plati ért a projekt végére és elmondta: „A TOY olyan, mint egy pillanat az időben, amely az öröm, a tűz és az energia borostyánjában lelhető fel. Olyan emberek hangja hallható, akik örömükben zenélnek. David mindig is visszanyúlt korábbi munkáihoz, hogy a tapasztalatok prizmáin és új perspektíván keresztül vizsgálja őket – és most tökéletes párhuzamot alkotunk, ahogyan húsz évvel később újragondolom ezt a lemezt. Időről időre emlegette nekem David: „Mark, ez a mi albumunk” – Úgy gondolom azért mondta így, mert tudta, hogy teljesen vele vagyok az úton. Boldogan mondhatom végre, hogy most már ez mindannyiunké.

Skillet

A többszörös platinalemezes rockegyüttes, a Skillet 2022. január 14-én jelenteti meg 11. stúdióalbumát. A Dominion előfutára, a Surviving the Game című track mutatta be, mi várható majd a korongon.

A felvétel produceri munkálatait Kevin Churko (Ozzy Osbourne, Papa Roach, Disturbed) látta el, a dalokat pedig a zenekari tagok írták, a járvány miatt egymástól távol.

„A Dominion a szabadság ünnepéről szól, a félelemtől való megszabadulásról – hogy azok legyünk, akik lenni szeretnénk, mondjuk ki, amit akarunk, higgyünk abban, amiben akarunk” – mondja az egyik frontember, Cooper. „Bizonyos szempontból ez egy emlékeztető a velünk született, istenadta jogainkról. Itt az ideje annak, hogy visszaszerezzük az uralmat életünk felett, és hogy ne legyünk a félelem rabszolgái! Remélem, hogy ez a lemez erőt, ihletet ad és felemeli az emberebereket!”

Cikkünk folytatódik, lapozz.

Fotók: pinterest

Oldalak

Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...