Lifestyle

Felháborodott a budapesti nő: négy védettségi igazolványt kapott, de egyiket sem tudja használni

Ugyan jelentette a problémát, ám ennek dacára folyamatosan érvénytelen kártyákat küldtek neki.

Védettségi igazolvány: áldás vagy átok?

Az esetek többségében mérhetetlenül örül, aki védettségi igazolványhoz jut. A kártya birtokában ugyanis megnyílik előttünk a világ: míg az oltatlanok nem látogathatják a különböző kulturális rendezvényeket, mozikat, színházakat, éttermeket, állatkerteket, addig a vakcináción átesettek bárhová eljuthatnak, ha a zsebükben lapul a dokumentum. De mi a helyzet akkor, ha nagyon vágyunk egy védettségi igazolványra, mégsem kapjuk meg? Sőt, mit tehetünk akkor, ha folyamatosan érvénytelen védettségi igazolványokat küldenek ki a lakcímünkre? Meglehetősen kellemetlen helyzet, melyet most épp egy zuglói nő élt át - derült ki az ATV Híradójából. Kiss Béláné Irén a csatornának elárulta: miután Budapest Főváros Kormányhivatala lejárt személyi azonosítóval ellátott igazolványt küldött neki, azonnal jelezte a problémát, de semmi sem változott, továbbra is érvénytelen, ebből kifolyólag teljesen használhatatlan dokumentumokat postáztak a címére. Érthető, ha ezek után az idős asszony mélységesen felháborodott.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, a cikk folytatódik!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...