Lifestyle

Mindenki lélegzetvisszafojtva várta ezt a karácsonyi reklámot, oltári nagy csalódás lett a vége - Videó

Épp csak magunk mögött hagytuk mindenszentek ünnepét és halottak napját, máris elrajtolt a karácsonyi szezon. Immáron egymás után sorjáznak a jeles ünnep hangulatát megidéző reklámok, de épp a közönség által legjobban várt kisfilm okozta a legnagyobb csalódást.

"Ha nem találsz szavakat, találd meg az ajándékot!"

Sosem lehet elég korán megágyazni karácsony ünnepének: épp csak magunk mögött hagytuk mindenszenteket és halottak napját, máris elrajtolt az év végi ünnepi szezon, aminek egyik legszembetűnőbb jele, hogy egymás után debütálnak a világhálón a különböző rendű és rangú karácsonyi reklámok. A publikum pedig széles merítéssel válogat ezekből a kisfilmekből, hiszen több szempontból is pokolian szórakoztatóak tudnak lenni: ha mívesek, stílusosak, és a pazar külcsín mögé még szívmelengető üzenetet is csempésznek a készítők, akkor azért, ha pedig kirívóan, megmosolyogtatóak silányak, akkor azért.

A nagyérdemű az idei esztendőben is lélegzetvisszafojtva várta a brit prémium-áruházlánc, a John Lewis karácsonyi reklámját, a 2025-ös kisfilmjük azonban finoman szólva sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket - számolt be róla nemrég a The Sun című brit bulvárlap, melynek friss cikke szerint a nézők egy része határozottan úgy véli, hosszú évek óta ez a márka legcsapnivalóbb karácsonyi reklámja.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

"Ha nem találsz szavakat, találd meg az ajándékot!" - üzeni a szóban forgó - és a nézőkben igencsak ellentmondásos érzelmeket ébresztő - alkotás, mely egyébként korántsem az első a 2025-ös karácsonyi reklámok sorában. A Marks & Spencer már november 3-án megjelentette a saját kisfilmjét, mely az év végi stresszt állította érdekes párhuzamba a karácsony atmoszférájával.

De térjünk vissza a John Lewis imént már említett reklámjához! Vajon miért nem működik ez a kisfilm? Hiszen az áruházlánc a szeretet ünnepének közeledtével mindig valami tréfással, leleményessel és igazán szívmelengetővel rukkol elő.

Lapozz fel galériánkat, és megleled a választ!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...
Lifestyle
Kevés utálatosabb házimunka létezik a sütőtakarításnál. A vasárnapi sült szaftja fröccsen, a sajt kifolyik, a süteményből cseppent tészta pedig másodpercek alatt ég rá a méregdrága készülék belső...
Sztárok
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha nézhette közömbösen a walesi hercegi pár újabb sikerét.