Ő lett Magyarországon az év embere 2025-ben

Társadalmi felelősségvállalás
Az ISS fedélzetéről több alkalommal is bejelentkezett élőben, üzenetei pedig a teljes magyar közösséget megszólították. Küldetése 2025. július 15-én ért véget, a Csendes-óceánon végrehajtott sikeres landolással.
A közlemény alapján amióta visszatért a Földre, Kapu Tibor elkötelezetten folytatja edukációs küldetését: oktatási intézményeket, közösségeket látogat, hogy személyes élményein keresztül hozza közelebb a fiatalokhoz az űrkutatást, a tudományos gondolkodást és a kitartás erejét.
Számos szakmai és ismeretterjesztő előadást tart Magyarország-szerte, amelyekben nemcsak a misszió tudományos eredményeit, hanem az együttműködés, a felelősség és az inspiráció jelentőségét is hangsúlyozza.
Társadalmi felelősségvállalása a jótékonyság területére is kiterjed: 2025-ben - kiképzett kutatóűrhajós társával, Cserényi Gyulával közösen - a közmédia határokon átívelő karitatív kezdeményezése, a Jónak lenni jó! jószolgálati nagykövete lett.
A Közmédia Év Embere Díj korábbi kitüntetettjei között olyan kiválóságok találhatók, mint Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus (2020), Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok (2021), Sou Fujimoto világszerte elismert építész (2022), Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus (2023), valamint Kurtág György az egyik legjelentősebb kortárs magyar zeneszerző (2024).


























