Lifestyle

Júniusi előrejelzés: a kínai asztrológia szerint nyugalomra most ne számíts!

A Tűz mindent megváltoztató energia

Rendkívül erős lesz a Tűz elem, így a mindent megváltoztató ereje is akadálytalan lesz. Az 5 elem tana szerint a Tűz megolvasztja a Fémet, elpárologtatja a Vizet, elégeti a Fát, és kiégeti a Földet. Semmi nem maradhat ugyanaz, mint előtte volt, várható tehát, hogy életünk minden területét érintő változás érkezik. Lelkesedésünk is könnyen fellángol most, de előfordulhat, hogy rövid életű lesz. Ne hozz ezért hosszú távú döntést ebben a hónapban, halaszd el az elköteleződést. Ha nehéz is a nagy lelkesedés közepette, de várj vele! Lehet, hogy néhány nap, vagy hét múlva már teljesen más dolgok hoznak lázba.

Gondod természetesen e hónapban abból adódhat, ha túlhajszolod az élvezeteket, ha nem figyelsz emiatt az egészségedre, testi épségedre. Bulizz jókat, de vigyázz az alkohollal, és az étkezésedre is figyelj oda! Ha ezt észben tartod, akkor az azt jelenti, jó lovas vagy, tarod a gyeplőt, és nem kell félned attól, hogy a vágta közben leesel, és bajod esik.

A meggondolatlanság sodorhat még bajba. Ami a szíveden, az a szádon – és már kész is a konfliktus, mert elhamarkodottan ítéltél, vagy felindultságodban fölösleges sértéseket vágtál a másik fejéhez. Itt is emlékezz a gyeplőre, amit erős kézzel kell tartanod! Számolj mindig 10-ig, mielőtt valamit kimondanál, még akkor is, ha erős indulatok keletkeznek benned! Meg fogod bánni, ha nem így teszel. Ha mindezekre odafigyelsz, akkor semmi egyéb dolgod nincs, mint élvezni a Tüzes Ló féktelen és szabad energiáit.

Lapozz, hogy megtudd, melyek a hónap legkedvezőbb napjai!

Fotó: kick105.com
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Candice King a Vámpírnaplók című sorozattal vált világszerte ismertté, ami nem is csoda, hiszen a mindig vidám szőke szépséget könnyedén a szívébe zárta mindenki. Az idő pedig hihetetlenül gyorsan...
Lifestyle
A Ráknál egy régi csalódás emléke ma ismét felbukkanhat. Olvass tovább a részletes napi horoszkópodért!
Egészség
A gyomorrák megelőzésében több tényező játszik szerepet, de az eredmény most valóban sokkoló.
Utazás
Most itt nem arról van szó, hogy nem vettél parkolójegyet!
Home&Design
Ha ilyenkor odafigyelünk a gyepre, tavasszal sokkal szebb, egészségesebb és ellenállóbb lesz.
Sztárok
Zakatol tovább a Házasság első látásra, és a nézők ismét nem elégedettek néhány döntéssel.