Lifestyle

Joe Biden egyik kutyája megtámadott egy titkosügynököt – Ez lesz most a sorsa

Major jobban védte a gazdáját, mint bármilyen ügynök.

Ideiglenesen elköltöztek a házi kedvencek a Fehér Házból

Joe Biden amerikai elnökké iktatásával négy év után újra kutyaugatástól lett hangos a Fehér ház. A két német juhászkutyája, Major és Champ az elmúlt hetekben már egészen belakták új otthonukat, azonban múlt héten visszaköltöztették őket a család Delaware állambeli otthonába, ugyanis a hírek szerint a hároméves, menhelyről örökbefogadott Major rátámadt a washingtoni személyzet egyik tagjára.

Mint kiderült, az áldozat az elnök biztonsági csapatának tagja, a titkosszolgálat egyik ügynöke volt, akit a kutyus nem ismert. A konfrontáció eredménye egy kisebb sérülés lett, amit az elnöki rezidencia egészségügyi személyzete látott el. Minderről Jen Psaki fehér házi szóvivő számolt be keddi tájékoztatóján, ahol arról is szót ejtett, hogy a kutyákat az incidenstől függetlenül már korábban is haza akarták küldeni az elnöki pár egyéb elfoglaltságai miatt, így a következő 3 napban Bidenék otthoni barátai fognak a háziállatokra vigyázni. Arról, hogy Major és Champ mikor térhetnek vissza a Fehér Házba, a szóvivő annyit mondott, hogy hamarosan.

Az amerikai elnöknek számos feladata és felelőssége mellett a hidegháború óta a birtokába kerül egy football névre keresztelt szerkezet. De mi is ez valójában?

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Halak belemegy egy titkos viszonyba. Hétvégi szerelmi horoszkóp!
Sztárok
Sokan nem tudják, de Eminemnek van egy gyönyörű lánya, akivel nagyon jó kapcsolatot ápol. A rapper készülhet is az esküvőre.
Sztárok
Bár a brit királyi család életét számos szigorú szabály és kötelezettség terheli, olykor azért mégis bepillantást nyerhetünk életük apró részleteibe, például, hogy mely fogásokat kedvelik a leginkább...