Lifestyle

Ezek a jelei annak, hogy nagyon kedvel a főnököd

Jó ez nekünk?

Ez egy kellemes érzés számunkra. Ki ne szeretné, ha a munkáját rendszeresen megdicsérik, ha pozitív visszajelzést kap? A lehetőségekhez képest akár ez magasabb bérben, vagy béren kívüli juttatás formájában is érezhető. Itt gondolok a vállalat által támogatott képzésekre, szakmai fórumokra és olyan lehetőségekre, amik nem mindenki számára elérhetőek, vagy támogatottak. Ha tényleg a munkánk és a kellemes személyiségünk alapján kedvel a főnökünk, akkor örüljünk neki, és tegyük továbbra is a dolgunkat.

Van egy másik felállás is, ami már érzékenyebb téma. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, akkor biztosan tisztában vagyunk azzal, hogy nem feltétlenül a kiemelkedő teljesítményünk az erős főnöki szimpátia alapja. Egyszerűen kedveli a személyiségünket, ezért hajlandó más mércét alkalmazni velünk szemben. Nem mondom, hogy ez nem tölt el jó érzéssel minket, hiszen elég nagy biztonságban érezhetjük magunkat, de ez ingoványos biztonság, egy átszervezés, főnökcsere hirtelen megváltoztathatja a helyzetet. Sajnos az is sokszor előfordul, hogy a „kis kedvenc” visszaél a helyzettel. Ez a viselkedés pedig bomlasztja a csapatot, feszültséget okoz a kollégákban, akik időnként ennek hangot is adnak. Nem jó a légkör, sok a pletyka, találgatás, és szinte teljesen elvész az objektív értékelésre való képesség. Ha ez a kivételezés szintjét éri el, akkor már a munka minőségének rovására megy.

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...