Lifestyle

Cuki baki: az új-zélandi miniszterelnök kislánya is felbukkant az élő bejelentkezésben

Nem ez volt az első alkalom, hogy Jacinda Ardern hároméves kislánya magára vonta a figyelmet.

Nem várt szereplő bukkant fel a videóban

Vasárnap este Jacinda Ardern, Új-Zéland miniszterelnöke éppen a koronavírus járvánnyal kapcsolatos legújabb információkat osztotta meg közösségi oldalán, amikor az élő bejelentkezésbe beleszólt hároméves kislánya is – írta meg a 24.hu. Ardern éppen az új közlekedési lámaprendszer bemutatásának közepén járt, amikor megszólalt egy kedves kis hang a háttérből.

Már az ágyban kéne lenned, drágám” – szólt ki a politikus, elfordulva a kamerától „Lefekvés van, ugorj vissza, máris ott leszek” – mondta, majd megérkezett a dadus. Ardern gyorsan elviccelte a kis közjátékot, és elmondta, azt hitte megtalálta a tökéletes időpontot a Facebook-élőzéshez. Megkérdezte a nézőket, köztük is van-e olyan szülő, akinek sokszor indul fektetés utáni kóborlásra kisgyermeke, majd visszatért többek között a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos sürgető problémákhoz, de egyszer még felcsendült az ismerős hang a háttérből.

A kedves közjáték a videó 2.55 percétől kezdődik.

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Ardern egyébként 2012-ben ismerkedett meg a tévés műsorvezetőként ismert Clarke Gayforddal, akivel élettársi kapcsolatban él. 2018 januárjában jelentette be, hogy gyermeket vár, kislányuk, Neve Te Aroha Ardern Gayford pedig az év júniusában jött a világra. Ezzel ő lett az első új-zélandi, és a világon csupán a második miniszterelnök, aki a hivatali ideje alatt hozta világra gyermekét. (Az első Benazír Bhutto pakisztáni miniszterelnök volt 1990-ben)

Nem ez volt az első alkalom, hogy a kislány magára vonta a figyelmet. A múlt hónapban a Wonder Womannek öltözött kis Neve kiszökött a miniszterelnöki rezidenciáról, és felügyelet nélkül játszott egy trambulinon, miközben 41 éves édesanyja hivatalos eseményen vett részt az épületben. Az esetről az apuka számolt be a Twitter-oldalán.

A termékenységi klinika elcserélte az embriókat, a hibára pedig csak hónapokkal később derült fény.

Leadfotó: Profimedia - RedDot

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A kincsvadász Fejes Tamás egy gyerekkori emléket idézett fel a TV2 műsorában.
Egészség
Sokan azért pucolják meg a gyümölcsöt vagy zöldséget, hogy elkerüljék a koszt, a vegyszermaradványokat, vagy mert egyszerűbbnek tűnik így a fogyasztás, ám nem is sejtik, hogy épp a hámozással dobják...
Lifestyle
A nyugdíjasok sok kedvezményt válthatnak be Magyarországon, de a többségük nem is tud róla.
Sztárok
A palota falai között mindig is történtek furcsa dolgok, de amikor Meghan Markle megérkezett, a feszültség szinte tapinthatóvá vált. Most Harry volt testőre mesélt arról, miért szorult ökölbe sokak...
Lifestyle
Az ajándékozás legnehezebb része mindig az, hogy eltaláljuk: minek örülne igazán a másik. Tavaly zoknit adtál? Kicsinek bizonyult. Vagy bögrét? Abból már tele a konyhaszekrény. Idén engedd el a...
Sztárok
A világklasszis portugál labdarúgó nemrégiben menyasszonyával, Georgina Rodríguezzel és két kislányával együtt indult felhőtlen hangulatú tengerparti nyaralásra.