Lifestyle

Félszáz embert vert át az interneten egy magyar nő, brutális összegeket csalt ki az áldozataitól

Az elkövető olyan használati tárgyakat kezdett árulni az interneten, amik nem is az ő tulajdonában voltak.

A gyanútlan vevők előre átutalták az összegeket

Csalás vétsége miatt indult eljárás egy székesfehérvári nő ellen, aki csaknem félszáz áldozatot károsított meg azzal, hogy olyan használati tárgyakat árult az interneten, amikkel a valóságban nem rendelkezett - olvasható a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében. "A vádirat szerint az elkövető 2020 szeptemberétől több mint egy éven át internetes oldalakon különböző használati tárgyakat – fúrógépeket, ruhaneműket, játékokat – hirdetett eladásra úgy, hogy azokkal nem rendelkezett, a hirdetésekhez internetről letöltött képeket használt. A nő a hirdetéseknél kitalált neveket és az internetről lementett profilképet használt azért, hogy a személyazonossága rejtve maradjon. Az elkövető a vevőktől a megrendelt termékek vételárának, vételár előlegének, illetve esetenként a postaköltségnek az előre történő megfizetését kérte. A vevők - az 50 ezer forintot meg nem haladó összegeket - a nő által megadott, saját nevén lévő bankszámlára átutalták" - írják.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A bűnözők magánszemélyeket próbálnak meg rávenni arra, hogy egy „MNB által támogatott” víruskezelő programot töltsenek le.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Hiába húzunk tiszta huzatot az ágyra, van egy kellemetlen probléma, amely idővel szinte minden világos színű párnán megjelenhet.
Sztárok
Újabb utcai fotók bukkantak fel a közösségi médiában a 40. életévéhez közeledő Amber Heardről, aki a Johnny Depp ellen elveszített, gigantikus rágalmazási per után teljes visszavonultságban él...
Lifestyle
Egyre több gyakorlati tapasztalat világít rá a hazai REpont visszaváltási rendszer egyik legnagyobb, úgynevezett láthatatlan problémájára, amely naponta több tízezer műanyag palack újrahasznosítását...
Egészség
Nem minden, a szív számára kedvezőtlen étel tűnik elsőre egészségtelennek, ezért érdemes a megszokott fogásokkal kapcsolatban is tudatosabbnak lenni.
Sztárok
A Harry Potter-franchise évtizedek óta töretlen népszerűségnek örvend világszerte, a rajongók pedig a mai napig rajonganak a filmek háttérben zajló, sokszor egészen megdöbbentő kulisszatitkaiért.
Lifestyle
Rendkívül ritka és felháborodást kiváltó felvétel járta be a közösségi médiát: a Balaton szokatlanul alacsony vízállása miatt feltáruló tómederben kapta lencsevégre egy fotós a vízben dolgát végző...